Előszó
Kedves Olvasó!
Egy jellegzetesen dél-dunántúli kisváros - Marcali - vázlatos történetét, eredményeit, mai gondjait és vágyait ismerheti meg az, aki figyelmével megtiszteli e könyv szerzőit és kiadóját. Valójában milyen is Marcali? Hazai és külhoni barátaink egyaránt dicsérik földrajzi helyzetét, a táj, a megművelt földek, szőlőhegyek szépségét, a jó borok zamatát. Elismeréssel szólnak a város összkomfortosságáról, a kiváló infrastruktúráról, a térséget is ellátó egészségügyi, kommunális, oktatási és kulturális intézményrendszeréről, a sporteredményeiről.
Tudom, van e minősítésekben a barátságból eredő túlzás is, de ha őszintén mondják - jólesik elhinni. Bennünket, mint megannyi hajszálgyökér, ide kötnek életünk legfontosabb eseményei, emberi és társadalmi szerepeink. Itt élünk, itthon vagyunk. Mi tudunk mindarról, amit kötetek, filmek nem örökítenek meg, amit csak a marcaliak közös emlékezete őriz. Ismerték ezt az érzést híressé vált szülötteink: Marczali Henrik, Kozma Andor, Lengyel József és Bernáth Aurél is. Műveik hozzánk tartoznak, ahogy a város terei, utcái, parkjai, szobrai és temetői.
Szerencsésnek mondhatók Európa azon városai, melyek generációkon át gondtalanul ápolhatták tradícióikat, megőrizhették évszázados építészeti arculatukat. A történelemből nekünk más jutott - de megmaradtunk. Ma már, nehézségeink ellenére, nem a puszta létért való küzdelem a fő feladat. Már gyógyfürdőről, további munkahelyek létesítéséről is szőhetünk terveket. Legnagyobb erőforrásunk azonban ma is az a szolgalom, amellyel az itt élő emberek, története során többször is újjáépítették Marcalit.
2002-ben ünnepeljük azt, hogy 25 éve - immár harmadszor - visszakaptuk városi rangunkat. Ezért külön öröm számomra, hogy ezen az évfordulón e könyvet - akár egy pillanatfelvételt - polgáraink, s a városunk iránt érdeklődők szíves figyelmébe ajánlhatom.
Vissza