Uj Idők 1941. szeptember 7.

Előszó

Részlet:
"Mit akart? A bosszút ós mindent. Hogyan akarta? ő maga sem tudta, valószínűleg nem dolgozott ki haditerveket e célból. Tudod, nem jó megbolygatni azt a süppedt, mély, tunya rendet, amibe az emierek beleszületnek. Néha történik valamilyen baleset, emberi kapcsolat, véletlen fordulat, s egy ember fel ébred ós körülnéz a világban. S aatán egyszerre nem találja többé helyét. Már nem is tudja, mit keres, hol tudja megfékezni vágyait, mi az, amire igazán vágyik? ... Már nem tudja meghatározni és belátni megbolygatott képzelete láthatárát. Egyszerre nem jó semmi. Tegnap még örült egy szelet csokoládénak, vagy egy színes szalagnak, vagy az élet valamilyen egyszerű tényének, a napsütésnek, vagy az egészségnek. Tiszta vizet ivott, csorba pohárból, s örült, mert a víz hűs volt és oltotta szomját. Este állt a bérház rácsos folyosóján, hallgatott a sötétben, s valahol zene szólt és csaknem boldog volt. Egy virágot nézett és mosolygott. A világ csodálatosan ki tud elégíteni néha De aztán megtörténik a baleset, s egy lélek elveszti nyugalmát.
Mit csinált Judit? Egyfajta osztályharcot kez dett ellenem, a maga módján.
Talán nem is ellenem, személyesen. Csak éppen bennem öltött testet az a világ, melyre oly mérhetet lenül vágyott, melyet oly kétségbeesetten és bstegen irigyelt, melyre oly szerencsétlenül és józan, hideg eszelősséggel tört, hogy amikor reám tudta tenni mind e vágyakat, nem volt nyugta többé. Először nyűgös volt, kapkodó. Az ételt visszaküldte. Aztán, — csendes meglepetésemre, — csereberélni kezdte a szállodában a szobákat. A parkra néző, fürdőszobás kis lakosztályt elcserélte egy nagyobbal, mely a folyóra nézett, s volt szalonja és hálófülkéje is. Azt mondta „ez csendesebb"; mint egy átutazó díva, aki nyűgösködik. Meghallgattam panaszait és moso lyogtam. Számláit természetesen én rendeztem, de feltűnés nélkül: csekkönyvet adtam neki, s kértem, fizessen ő maga mindenért, A bank meglepő gyorsan, három hónap multán értesített, hogy a tekintélyes folyószámla, melyet Judit számára nyitottam, kimerült Mire, hogyan költötte el a pénzt, mely az ő fogalmai szerint jelentékeny összeg volt, valóságos kis vagyon? Erre a kérdésre, melyet persze nem intéztem hozzá, valószínűleg nem is tudott felelni..."

Vissza