Előszó
Tisztelt szülők, diákok, tanárok, vendégeink!
Az idén is véget ért a vakáció, eljött az iskolakezdés ideje. Együtt kezdjük a következő tanévet is: kis diák, tanulmányait elkezdő kis elsős,...
Tovább
Előszó
Tisztelt szülők, diákok, tanárok, vendégeink!
Az idén is véget ért a vakáció, eljött az iskolakezdés ideje. Együtt kezdjük a következő tanévet is: kis diák, tanulmányait elkezdő kis elsős, iskolánkba érkező nagy elsős (mert mi csak így szólítjuk őket), végzős negyedikesek, tanárok, szülők.
Az új mindig valaminek a kezdete. Ez sokszor kérdéseket vet föl. Ezeket a kérdéseket pedig gyakran felteszik vagy feltesszük önmagunk számára, hogy a kérdésekre kapott válaszok által tisztábban lássuk a célt. A körülöttünk lévő világ sokszor nem egyszerű, s gyakran találjuk magunkat szembe olyan hamis értékekkel, melyeknek az a manipulatív célja, hogy az embereket elválassza egymástól, ne pedig összekösse.
Fel kell tennünk tehát a kérdést: mi az, ami összeköt bennünket, és miért gyűltünk össze éppen ennek az iskolának az udvarán?
Összeköt bennünket elsősorban magyarságunk s azok az értékek, amelyek ebből a tudatból fakadnak. István király, Széchenyi, Liszt Ferenc, Munkácsy, Szent-Györgyi Albert. Összeköt bennünket egy kimondott név: az államalapítóé, a legnagyobb magyaré, a zseniális zeneszerzőé, az őszinte erejű festőművészé és az alázatos tudósé. Összeköt bennünket egy ige, egy verssor, egy történelmi hely és mindaz, mely kis kortól kezdve tudatunkat és személyiségünket formálja.
Vissza