A zendülők

Előszó

Részlet a könyvből:

"Az orvos fia görcsbe merevedve feküdt az ágyon. Testét elöntötte a verejték, ugy érezte, hogy láza van. Az ablak kivágást nézte, melyben az utca szegletes rajza, egy fa, egy háztető, három ablak, lassan homályosodtak el. A szemközti kéményből vékony, egyenes füst szállt. A szobában, mely alacsony volt és boltives, most már sötétebben derengett, mint künn az utcán. A nyitott ablakon át nyáreleji fülledt meleg ömlött, a párás szürkületben zöldesen fénylettek az utca gázlámpái. Tavaszi estéken leesik néha ez a láthatatlan köd, mely zöldre festi az utca fényeit. A konyhában ruhát vasalt és énekelt a cseléd. A nyitott ablak félrehajtott üvegtábláján átsercegett a vasaló parazsának tüzköre, mint mikor sötétben egy fadarabos kénes gyufát csiholnak; ilyenkor a folyosón a lány megforgatta a tüzes vasdobozt feje fölött. Görcsben feküdt, nézett maga elé, émelygett. A banda már három órakor elment. Átmenet nélkül ugy rémlett neki, mintha szörnyű álomból ébredt volna, most mindjárt rendben lesz minden, csak fel kell ébredni egészen, kilépni az életbe s nyájas modorral és szorgalommal vinni valamire. Kinosan vigyorgott. Aztán lassan feltápászkodott, tagjai öntudata egyenként tért vissza, lábait lelógatta, révetegen bámult maga körül. Ólmos mozdulatokkal kászálódott le az ágyról, a mosdóhoz ment, a sötétben tapogatózva megkereste a vizeskancsót, fejét a tál fölé hajtotta, s izzadt haját és homlokát lucskosra locsolta az állott, meleg vizzel. Viztől csöpögve, vakosodva ment az ajtóhoz, kitapogatta a villanygombot. Leült az asztal elé s bolyhos törülközővel szórakozottan dörzsölni kezdte haját." Vissza