Mesék a Hargitából

Fülszöveg

Tudjátok-e gyerekek, hogy születtek ezek a mesék? Hogy hol, arra egyszerű a felelet: Budapesten, a dimbes-dombos, Sasfiók utcában. De hogy hogyan, az már sokkal titokzatosabb...
Egy szelíd szemű, ősz hajú hölgy: Mánya Anna néni esténként kiül Sasfiók utcai házának teraszára. Elvégezte már a házimunkát, kikérdezte unokáitól a leckét, de úgy érzi, adós még valamivel. Így alkonyattájt mit is csináltak ők odahaza?
Behunyja a szemét. Ennyi idő elég, hogy több száz kilométert megtegyen, máris otthon van Csíkrákoson. Megkondul a harang. Csengését-bongását visszaveri a Hargita. Megjött a csorda. Az asszonyok fürge keze nyomán habosan gyűlik az édes tej a sajtárokban. Vacsoraillat száll...
Kapu tárul, megjön a szigorú Apa: Mányai Kristóf. Szeme körbejár a házon, nem tűr semmiféle rendetlenséget.
Finom fuvallat érkezik a Hargita felől, de az öregek tudják, a távolban vihar készülődik.
Lenyugszik a ház. A négy fiú és a kis Anna Édesanya meséit hallgatja Nanóról, a szegény nagyanyóról, aki a pap kiolvasott újságjait kunyorálta el, Ábrisról, az árva legénykéről, Csiporkáról, a szeszélyes tehénkéről, manókról, mogorva gazdákról, versengő fiúkról, furfangos szegényemberekről. És amikor már nem használt a kis Anna könyörgése az újabb mesékért, álmában folytatta a történeteket, a mesetermő Csík vármegyében. Reggelre kelve ott kavargott a fejében, s szőtte tovább még akkor is, amikor a borvízforráshoz érve látta: medve lábnyomában gyűlt össze éjjel az esővíz.
A kis Anna tizenhat éves volt, amikor elhagyta faluját és Pestre jött. De mindannyiunk örömére, a meséket, nem felejtette el. Vissza