Thomas Bernhard

Előszó

Jelen munka bevezetést nyújt Thomas Bernhard író teljes publikált életművébe, ahogy az az irodalomtudományi kutatás jelenlegi álláspontjáról szemlélve megmutatkozik.
Egyrészt bemutatom Bernhard irodalmi szövegeit, egyenként, de az életmű összefüggésében is. Tudatosan szövegközeiben dolgozom, és figyelmet fordítok az apró részletekre is, hogy a lehető legtöbb aspektusát tárhassam fel a szerző differenciált művészi jelrendszerének, mégpedig úgy, hogy az olvasó számára Bernhard jellegzetes idiómája is felismerhető maradjon: csak kevés olyan író akad, akik olyan jelentőséget tulajdonítanak az irodalmi szókincsnek, az egyéni kifejezésmódnak, mint Thomas Bernhard. Másrészt a szövegbe folyamatosan beleszövöm más germanista kommentátorok hangját; a Bernhardról szóló terjedelmes tudományos irodalom számos szubsztanciális eredményt hozott, amelyekből - már amennyire az adott keretek lehetővé teszik - igyekszem reprezentatív szintézist alkotni.
A sokrétűségre való törekvés ellenére a vizsgálatnak mégis csak van egy határozott tematikus magva. Bernhard esetében kezdettől fogva az ember azon fáradságos kísérleteinek lehetünk tanúi, hogy a természeten és a társadalmon belül önálló individuumként megteremtse önmagát. Bernhard újra meg újra olyan kísérleti helyzeteket teremt alkotásaiban, amelyekben színre viszi az egyén és a vele fenyegetően szembenálló élethelyzet oppozícióját. „Soha semmi nem akartam lenni, és természetesen soha nem akartam valamiféle foglalkozás lenni, mindig csak én akartam lenni", állítja Bernhard önéletrajzának egy döntő fontosságú mondata (Der Atem, At 155). Az énné válás és az önmagára találás témája köré azonban komplex irodalmi képvilág szerveződik, amelynek igyekszem legalábbis lényegi aspektusait felvázolni. Az első lépés a művész szubtilis szembenézése önmagával: „Csakis a saját folyamataim érdekelnek", mondja a szerző egyik olyan monológjában, amelyben magáról és írásairól vall (Drei Tage, It 86). Ám Bernhard irodalmi fantáziái, a könyveiben lezajló „folyamatok" rendszerint egy általános élethelyzet jeleinként is olvashatók, vagyis reprezentálják a kort, amelynek struktúráit a szövegek jegyzőkönyvezik. Azért folyamodom tehát az alább következő elemzésekben - a beható nyelvi szem ügyrevételezés mellett - újra meg újra szociológiai vagy pszichoanalitikus kommentárokhoz is, hogy rávilágítsak az én- és a világábrázolás között fenálló összefüggésekre. Vissza