Mámorosak I-II.

Előszó

Bisztrói és borosnyai Biró Gusztávék budai és budafoki házaiban, földjein és szőleiben furcsa pörre készülődtek 1893 húsvétját követő első keddi napon. A Fehérvári»út mentén le Budafokig - Promontórig, ahogy akkor mondták - elszórtan, rendezetlenül terültek el a tanyáik. Kezdődött a birodalmuk egy korcsmával és szállóval, mögötte elterülő, akkor még nagyrészt magára hagyatott majorsággal, amely alig elkerítve, lomha nagy testével beleterpeszkedett az országútba s nekitámaszkodott a budafoki vámig lenyúló téglagyárnak, azon a vidéken, ahol a Fehérvári-útból a «három tóhoz», meg a Kelenföldre vezető utak ágaztak el. A vámon túl tehenészetük, odébb nyári vendéglőjük, a nevezetes «Rongyos csárda» következett, amely híres volt tavasztól őszig szegedi ízű halászlevéről és karcos, könnyű boráról. A bort Promontorról és Budaörsről szállították, a homokos, könnyűtermésű szőlőkből, meg a homok gyomrába ásott hűs pincékből, ahol szépen sorjában állottak a hektós hordók, méltóságosan helyet engedve a kis hordófiókáknak, amelyek a drágább és nehezebb, vörös és aranyosszínű bort ölelték magukba. Közbül elszórtan néhány telek, amely gazzal, vadvirággal felverten, úgy hevert szanaszét, mintha szabad jószág volna, amelyet senki sem tart számon. Itt-ott egy-egy esőverte kerítés, vagy lyukas, elmosódott feliratú tábla jelezte, hogy vannak valahol emberek, akik vagyonukhoz tartozóknak tekintik e tanyákat, telkeket, földeket, majorságokat, szőlőket, rozzant házikókat, csak éppen nem nagyon törődnek velük... Vissza