Mámorosak

Előszó

Részlet a kötetből:

FÖLDI MIHÁLY KÉT ARCA.

Ezt az irói portrét a külsőségeken kell kezdeni, mert Földi Mihály azok közé az egyéniségek közé tartozik, akik bámulatos élességgel megkülönböztethető kettős arcot mutatnak; ez a kettős kép azonban olyan csodálatos egységgé olvad egyéniségükben, amelyet a legbiztosabb és legfinomabb pengéjű analízis boncoló kése sem tud pontosan a két arc külön eredőire szétválasztani. Szelid, őszinte, meleg mosolyú arc. Értelem és megértő jóság. Világosság és derü. A szemben valami szlávos merengés, a száj körül csöppnyi irónia, amely azonban inkább az intelligencia megértő és engedékeny fölénye, mint bántó fullánk. Harmóniát sugároz ez az arc, magában való biztosságot, a beérkezettség tudatát abba a révbe, ahonnét már biztos kormánnyal indul kedvező szelek tengerén az irói alkotás hajója. Aki azonban a Szahara forró, végtelen sivatagján át az iró lelkébe pillantott, annak csodálatos mélységeket, sötét, vivódó töprengéseket, a szenvedélyek és lázak, a gonoszság és emberi iszonyat féktelen szaporasággal fejlődő torzembrióit kellett meglátnia. Éreznie kellett, hogy a szelid, harmónikus arc, mint valami lárva, vergődő, kínoktól felszántott, sötét, predesztinált bűnök terheitől vonagló arcot takar. A megtisztult, magasba törő értelmi fönség visszájára fordítva, démoni mélységeket mutat. Mintha a maniheusok misztikus árnya szerint, fényből és árnyból, angyali jóságból és sátáni gonoszságból gyúrták volna össze ezt a gazdag lelket és az arc mind a két eredet ősi örökségét elárulja a maga nagyszerű emberi egységében. Vissza