Makói Művésztelep 1979-1983

Előszó

Részlet:
"Visszapillantva századunk művészetére, elsőül csak valamiféle zűrzavart érzékelünk, illetőleg egyetlen azonosságot UTÁN a különböző elképzelések között: hogy tudniillik mindegyik kizárólagosságra törekszik, a maga szigorúan körvonalazott formai dogmáival igyekszik megmérni mindent, miközben maga is mozdulatlan Prokrusztesz-ágyában. Nevetséges helyzet, ha meggondoljuk, hogy ráadásul a zászlókon világtervezetek, új valóság-javaslatok lobognak — mintegy a tökéletes művészi szabadság jegyében. A gyógyíthatatlan magabiztosság természetesen pillanatok alatt új formájú akademizmusokat hoz létre, és egyúttal ismét újítóknak, forradalmároknak kínálja föl a helyet azzal a kajánkodással, hogy hamarosan megint egymásra találnak majd — egy legújabb akademizmusban. Mert a leglátványosabb világtervezetek megfogalmazói sem tudtak megszabadulni attól a — valljuk meg — csakugyan szerfölött csábos helyzettől, amelyet Nietzsche „a műalkotások művészete" fogalommal jelöl. Találóan. Az ábrándok igazság-hamisításában az egyik leghangzatosabb lózung Gropius szájából hangzott el: „az életet egészként érteni", jellegzetes program. Az alapkérdés, miszerint egyáltalán szükséges-e az életet „érteni" avagy elegendő megélni, nagyvonalúan eliminálódik és átadja a helyét a minden gesztusban dühöngő totalitarizmusnak. A tények, hogy — teszem azt — az értelmesebbje már figyelmeztetett a világ elaprózódására („minden Egész eltörött"), figyelmen kívül hagyhatók, csak a program hirdethesse a nagy illúziót: a művészet spanyolviaszkja majd összeragasztja a cserepeket." Vissza