Előszó
Jelen kötet - avagy kiállítási katalógus - címe: Makói Mappa, 1995 (de viselhetné a Makói Grafikai Művésztelep 1977-1990 címet is). Ejnye, miféle szerkesztői bevezető az, amelynek már az első mondatában ennyi bizonytalanság rejtezik: könyv vagy katalógus, ezzel vagy amazzal a címmel? A bizonytalanság oka: a Makói Művésztelep egy évtizeden át a magyar grafika egyik legfontosabb műhelye volt, ám ez még abban az időszakban történt, amikor mindenfajta progresszív művészeti törekvés a hivatalos megtűrtség határvidékén lavírozott, így fontosabbnak tartotta a fennmaradást, mint a precíz öndokumentálást. Hiába tehát, hogy a makói grafikai szimpozion karnyújtásnyira van a jelentől, a szerkesztők mégis alig megoldható nehézségekbe ütköztek a dokumentumok összegyűjtése során. Ezért talán túlzás lenne jelen kiadványt művészettörténeti hitelességű könyvnek tekinteni. Annál azonban mégis több, mint egy vándorkiállítás katalógusa.
Rudnay Gyulára, a két háború közti, romantikus lelkületű alföldi mesterre hivatkozva 1971-ben kezdődik művésztelep-szervezés Makón, helyi erőből, helyi értékek mentén. Ebből, a Marosmenti Művésztelepből nőtt ki fokozatosan a Makói Grafikai Művésztelep, szerencsés csillagzat alatt. Szerepe volt ebben a makói születésű Kocsis Imre helyzetfelismerésének, a magyar grafika - sokadik - virágzásának, a szimpozion-mozgalom megélénkülésének, és Makó városa kultúrateremtő szándékának.
Kocsis Imre, a szerveződés művészeti vezetője 1977-től datálja a Makói Grafikai Művésztelep létrejöttét: ez az év, amikorra már kialakultak a meghívás-működés játékszabályai, a művek bemutatásának lehetőségei (a nyitó- és zárókiállítás, az egyéni bemutató éves rendszere), ez az esztendő, amikor először jelent meg minden résztvevő egy-egy ofszet lapjával a Makói Mappa.
A történet további főszereplői: Banga Ferenc, Kéri Ádám, Kőnig Frigyes, Lux Antal, azon festők, grafikusok, akik a művésztelep szervezésében is oroszlánrészt vállaltak, Dévényi István és Hajdú István művészettörténészek, a telep egymást követő művészeti titkárai, és - egyáltalán nem utolsó sorban - Antal Imréné, Zsuzsa, aki a város kulturális intézményei oldaláról áldozatkészen szervezte a Makói Grafikai Művésztelep mindennapjait, ők azok, akikkel interjú készült kötetünk számára.
A közzéadott dokumentumok sorába felvettük a művésztelep összes helyben kiadott katalógusának előszavát, továbbá az éves kiállításokról megjelent kritikák javát. A szövegek többségét rövidítve adjuk közre: azon részeket emeltük ki, amelyek a művésztelep működésének egészét jellemzik, értelmezik, s kihagytuk az egyes alkotók tevékenységét értékelő sorokat. További irodalomjegyzéket nem adtunk meg, mert - meggyőződésünk szerint - minden érdemi kritikából idéztünk. A szövegek segítenek visszahelyezkednünk ebbe a közeli és mégis oly távoli korba, a hetvenes évek végének, nyolcvanas évek elejének idejére: fordulataikban előbukkan a kor majdhogynem kötelező bikkfanyelve, a társadalmi hasznosság retorikájának fordulatai, ugyanakkor jól nyomonkövethető a tájékozódás, az együtt gondolkodó bírálat igényének ébredése. Szövegválogatásunk tehát kritikatörténet is, dióhéjban. A kritikák sora előbb abbamarad, mint a művésztelep története. Nem véletlen. A figyelem elfordulása egyúttal a telep azon belső problémáira is utal, amelyek - megoldatlanul maradva - a megszűnéshez vezettek.
Vissza