Májusi fagy

Előszó

Minden ember külön világ, minden ember ezer meg ezer történés maradványait hurcolja magában. Ezek a maradványok teszik az embert.
Egy élet folydogálása során felbukkanó összes történéseknek csak egyetlen egy közös tanúja van, s mivel ez az egyetlen tanú maga az élet alanya, azért van minden ember egyedül.
Minden ember társtalan és ismeretlen, mert nincs ember, aki mindent el tudna mondani magáról, legtárstalanabb, legismeretlenebb azonban a gyermek.
A felnőttek legalább panaszkodni tudnak. A gyermek nem tud. A gyermek néma. Furcsa burok van a lelkén. Burok, amelyen keresztül behatol minden, de amelyen keresztül nem tud kijönni semmi. Amit a gyermek beszél, az mind kívülről származik.
A gyermek, mintegy tíz-tizenkét évvel később kezd beszélni, mint ahogy Ti általában hiszitek. Addig csak hallgat. S ezt a hallgatást nem érti meg senki csak a szülök.
Jaj annak a gyermeknek, akit a sors tizenöt éves kora előtt elszakít a szüleitől.
A háború millió meg millió gyermeket elszakított. Elvitte az apákat, meg elvitte az anyák lelkét. A gyermek egyedül maradt és ez a háború legrettentőbb büne. Mert a háború nem a felnőtteket sanyargatta meg igazán, hanem a gyermekeket, akiket idő előtt öregekké tett.
Ez az írás a gyermekek vádirata a háború ellen. A gyermekeké, akikről Ti azt hiszitek, hogy most húsz-harminc évesek. Pedig tévedtek. Húsz-harminc évesek nincsenek. A húsz-harminc évesek meghaltak a háborúban... Vissza