Erzsébet-kilátó

Előszó

A turista, aki útkönyvvel a kezében keresi fel a város nevezetességeit, szívesen időzik el egy-egy neki tetsző építmény előtt, a látványban gyönyörködve. A városlakó talán kevésbé tudatosan, de szintén figyeli és értelmezi környezetét. Újabban a történészek is ahelyett, hogy pusztán leírnák tárgyukat, gyakorta idézik meg az egyes helyek "szellemét", s tesznek fel kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy az egyes emberek milyen jelentéseket tulajdonítottak, tulajdonítanak a városi tereknek és az egyes épületeknek.
Minden térnek, épületnek saját, "különbejáratú" jelentése lehet. A helyét minduntalan változtató ember viszonyítási pontokat jelöl ki a maga számára, így tájékozódva a városhoz kapcsolódó információk sűrűjében. Örökli, létrehozza és átadja mentális térképét, amelynek szelvényei - az egyes terek időben áttűnő jelentése - mndannyiunk tudatában egymásra rakódnak, és anélkül hogy leülepednének, válnak a velünk élő, és általunk "éltetett" múlt, a kollektív emlékezés részeivé.
Ilyen viszonyítási pont számunkra a János-hegyi Erzsébet-kilátó. A hegyre egykor távoli őseink menekültek a zsúfolt város elől, dédapáink büszke nacionalizmussal emelték nemzeti emlékhellyé, birodalmi egyenjogúságunk és világvárosi státuszunk kifejezőjét látva abban, hogy kőből építhetnek emlékművet a szerett királyné emlékére. Nagyapáink számára már a város része volt a kilátó. Autóbusszal jártak fel a hegyre, Erzsébethez nemigen fűzte őket bármi is. Modernek voltak, 20. századiak. Miután körbefuttatták szemüket a másfélmilliósra duzzadt fővároson, síléceiken vidáman siklottak lefelé a havas lejtőkön egészen Budakesziig. Szüleink a régi képeken fekete napszemüvegben, tupírozott frizurával fogják egymás kezét a fémlemez asztalok mellett.
A János-hegyi kilátó olyan emlékmegőrző kompozíció, amely egy évszázad politikai definícióinak és közgondolkodásának jelentéseit hordozza. Ha az ember régi látogató itt a János-hegyen, akkor szinte egyszerre ötlik eszébe a kilátó mai arca és egykori képe; egy ceruzás vázlat a kimunkált festmény kontrasztjában. Az eltelt idő, amely leolvasható a kilátó kőpárkányának állapotáról, de tetten érhető a János-hegy történetének írott forrásaiban is, több tartalmat hordoz, mint pusztán az elmúlás képzetét. Mindazt, amivel története során az emberek fölruházták a kilátó épületét, az elmondott és az elmondható történetek összességét. A következő oldalakon a János-hegyi kilátó történetének forrásait fellapozva, keressük a kilátó múltjában és jelenében megmutatkozó jelentéseket, azokat a koordinátákat, amelyek a torony helyét a városlakók mentális térképein kijelölik. Vissza