Majális

Fülszöveg

A novellák mintha feleselnének írójuk életkorával: a kötet lapjain megelevenedő alakok - férfiak és nők, fiatalok és öregek, főnökök és beosztottak, főbérlők és albérlők, menetiránnyal szemben és menetiránynak háttal utazók, trombitások és fúvószenét hallgatók - mind olyan emberismeretről tanúskodnak, amelyik nyugodtan hivatkozhatna még néhány évtized tapasztalataira. A lélek titkait kivalló rezzenésnyi mozdulatoknak, az indulatokat, cselekedeteket meg-megdöccentő gátlásoknak, az elharapott szavak jelentésének pontos értője és hivatott felidézője ez a harmincadik esztendején inneni író, aki azért történetei közben szerencsére nem felejti az efféle érzékenység árát; a művész éles tekintetét sohasem cseréli föl a bölcs kívülálló hűvös pillantásával, nem dermeszti meg teremtményeit avval, hogy átlát rajtuk, trükkjeiken, öncsalásaikon, hazugságaikon. Novelláinak fordulatai azért feszültek, szenzációtlanul is izgalmasak, mert az utolsó mondatig eldöntetlen, hogy sikerül-e a szereplőknek felülkerekedniük szorosra zárt élethelyzetükön, kiszakadniuk tehetetlenségükből, meddő szócsatáikból, képzeletben vívott párbajaikból. S ha nem sikerül, ha az egyforma napok sorjázásából, az altatókkal kondicionált éjszakákból, az albérleti cellákból nincs kilábolás, a hitelesen megjelenített külső-belső küzdelem, a lehetőségek variációja a lehetetlenségig - akkor sincs önismeretre serkentő tanulságok nélkül. Bulla Károly azonban nemcsak a bölcs kívülálló, de az igehirdető prédikátor magatartásától is tartózkodik, ahogy figuráiban, úgy láthatólag abban is bízik: akadnak majd, akik egy történet sokféle tanulsága közül nem a legmegnyugtatóbbat, legkényelmesebbet választják. Vissza