Majakovszkij válogatott versei

Előszó

Amit előljáróban el kell mondani
Megszólalhat-e Vladimir Majakovszkij magyarul?
Általában: megszólalhat-e bármely nép költője idegen nyelven úgy, hogy másítatlanul ugyanazt mondja el, amit érzéseiről és élményeiről a maga nyelvén megvallott?
A világirodalom erre a kérdésre kétféleképpen felel. A költők örök küzdelme "a nemzetek fínomabb gondolati közösülésének jóformán egyetlen eszközé"-ért, amint Babits a műfordítást nevezi, az örök kétely, az örök mérlegelés és megalkuvás, az örök elégedetlenség - tagadó választ sejtet. Miért serkenti-sarkalja minden kor műfordítói legjavát a nagy művek újabb és újabb átültetésére? Az eredeti gyakran századok alatt sem avul el - gondoljunk csak Shakespearera, Moliérere vagy Dantera -, a fordítások pedig csodálatos gyorsan öregszenek. Nyilván az avító tökéletlenség sorvasztja el hangjukat és az újratolmácsolásnak csillapíthatatlan szomjúsága űzi korszakról korszakra tökéletesedő kísérletekben a műfordítókat. A költő-fordító tettével tagadja, hogy költő csak anyanyelvén mondhatja el az örökkévalóságnak önmagát. A fordító művészete arra akarja kényszeríteni az eredeti mű egyszeri érvénnyel kimondott szavait, hogy az ő nyelvében nem is olyan spontán szülessenek újra, mint az ősember első kiáltása. Mégis úgy tűnik: költői művet idegen nyelven csak korszakoknak lehet tolmácsolni, mert a közvetítés rostáján éppen az örök csirája hullik ki legkönnyebben. Vissza