Mail Art

Előszó

Míg a káosz vagy a forradalom tanításában hívő mozgalmak legfontosabb hatalmi instrumentje az erőszak, addig a kommunikáció mítoszát követő gyülekezetek a szó, az „ige" erejében bíznak. Ez a két dolog az európai kultúrában a gonosz és a jó, a pogány és a keresztény, illetve a fasiszta és a humanista magatartás képzeteivel párosult. Fontos azonban, hogy belássuk: ezek a fogalmak, ebben az éles polarizációjukban, szintén csak mítoszok. Sőt néha veszélyes közhelyekké is válhatnak, amelyek leszoktatnak az önálló gondolkodásról.
Köztudott, hogy egyetlen demokrácia sem nélkülözheti az erőszak időnkénti alkalmazását, és hogy az „erő" méltányos érvényesítése a produktivitás vagy a jog elengedhetetlen eleme. Ugyanígy a nyílt erőszakra épülő társadalmak sem mondtak le soha a szó, az „ige" és általában is a kommunikálás varázsos hatalmáról. Ezek a rendszerek sokszor nem is a szuronyok segítségével tartják fönn magukat, hanem egy olyan, fikciókra épülő kommunikációs lánccal, amelynek az eredménye egy ugyancsak fiktív konszenzus. A kommunikációs lánc ilyenkor vaslánccá válik.
A mail art network talán közelebb áll a „jó", a „keresztény" és a „humánus" pólusához, mint az úgynevezett „sötét" erőkhöz (amiknek az igézetéből egyébként az avantgarde művészet sem tudta kivonni magát - gondoljunk csak a szürrealizmusra, és általában is a „mágikus" erőkkel szövetkező művészekre és izmusokra). A mail art „szelíd", és ebben van paravallásos jellege. De a kommunikáció abszolutizálásával legalábbis potenciálisan közel került azokhoz az áramlatokhoz is, amelyek visszaélnek a kommunikációval, és ideológiát, illetve demagógiát sajtolnak ki belőle. A mail art network igazi szerencséje, hogy metafizikai jellege és a benne lévő anarchisztikus tendenciák révén egyszerűen alkalmatlan arra, hogy fikcióit praktikus tartalommal töltse meg. Ami nincs, azzal nem lehet az embereket korrumpálni.
A mail art mindezek tükrében nem autonóm művészet vagy stílus, hanem az avantgarde gondolkodásmód felbomlásának egyik terméke. Azzal párhuzamosan, ahogy a kreatív káosz, illetve a megváltó forradalom eszméi gyengültek, a mail art is a „békés" és a „jó" utópiák karámaiba tért meg. E „humánus" utópiáknak az alkalmazása során azonban nem támaszkodik sem esztétikai normákra (ilyeneket nem is dolgozott ki), sem pedig valamilyen, csak rá jellemző, formai vagy anyagi kultúrára. A mail art ezenkívül nem is irodalom, és nem költészet. Ezeket legfeljebb csak magába fogadhatja, hordozhatja vagy módosíthatja. Vissza