Előszó
Az Európai Folklór Központ ezzel a kötettel indítja el magyar nyelvű könyvsorozatát, melynek az ÖRÖKSÉG nevet választottuk. Talán a sors akarata, hogy a publikációink sorát éppen ez a kötet nyissa meg, hiszen a „ magyarság-jelképek" valóban a hagyományok, a széles értelemben vett folklór részét alkotják. A nemzeti önmeghatározáshoz szükséges közös nevező alapegységei azok a jelek, jegyek, tudások, tudomások, tárgyak, ételek-italok, virágok, gyümölcsök, állatok, elképzelések, hitek és hiedelmek, amelyeknek segítségével magyarságtudatunkat körül-határoljuk. Értékválasztásaink jelzőoszlopait sorakoztatja fel a szerzőpáros nagy empirikus kutatás alapján, melyet mint szociológusok kezdtek évekkel ezelőtt és melynek eredményeit tartalmazza ez a könyv.
Az eredmények a legtöbb esetben egyáltalán nem meglepőek, hiszen megerősítik a bennünk élő elképzeléseket arról, hogy „mi a legmagyarabb" étel-ruha-virág-vidék. Ami viszont a Kapitány házaspár vizsgálataiból világosan kitűnik és újdonság, az az, hogy az úgynevezett népi eredetű jelképek váltak identitásképző jelekké. Azok az elemei nemesültek értékké, amelyek - úgy látszik - mélyen gyökereznek a népi kultúrában, a földközeli magyar paraszt értékrendjében. A hagyomány nemesedik normává, melyet nem felejthet el se a városlakó munkás, se az értelmiségi.
Fontosak az ilyen kutatások, különösen napjainkban, amikor a globalizáció roppant szorításában vergődnek a helyi kultúrák. A lokális hagyományok egyes jelképpé emelt elemei tartják fenn a kisebbségek, az egyes népcsoportok identitástudatát. Szinte nem maradt már semmi a gyerekkori emlékekből, a friss kenyér vagy kalács ünnepi-köznapi kemence illatából, vagy a szülőföld jelképpé emelt romos épületeiből, csak az a néhány kulturális elem, amelyet még majd mindenki ismer. A szimbólumok sorsa, hogy segítsenek az önmagunkra ismerésben, ami egyben azt is jelenti, hogy felismerjük azt, hogy ki tartozik még „közénk" és ki nem. A közös szimbólumhasználat adja az emberi csoportok nagy erejét, de egyben azt is jelenti, hogy a jelképhasználat tartós, évszázadokat, sőt akár évezredeket is átívelő. Most természetesen nem a könyvben is érintett „magyar nemzeti szimbólumokéról szólok, hiszen azok újabb keletűek. Ugyanakkor nem tanulságok nélküli, ahogyan a szerzők összevetik a magyar jelképeket az osztrákokéval.
Végül, jó lesz, ha ide forgatjuk a régi mondást: „tiszteljük egymás jelképeit, hogy hosszú életűek lehessünk a földön"!
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal