Magyarság és Európa Évkönyv 1992

Előszó

Az 1992-es év az egyik legviharosabb, legellentmondásosabb esztendő volt Európa huszadik századi történelmében. Beinduló, kibontakozó, megtorpanó vagy éppen visszarendeződő rendszerváltások, elrettentően véres háborúk, forrongó potenciális tűzfészkek, koncentrációs táborok, széthulló államtákolmányok, elterelt folyók, diktátorok, botcsinálta népvezérek fémjelzik e rövid, ám annál zaklatottabb időszakot. Magyarország és a Kárpát-medencei magyarság (s ezt mások mondják rólunk) stabil szigetként tudott megmaradni e zűrzavar közepén, habár sem belső nehézségei, sem a külső viszonyok nem tettek lehetővé semmiféle csendes szemlélődést, békés, befelé forduló organikus fejlődést. A nemzettest határokon átnyúló tagjai helyenként már maguk is fegyverektől véreznek, másutt "csak" az ellenséges közeg fokozódó presszióját kell elviselniük, de mindenütt benne élnek a különféle feszültségektől terhes atmoszférában, amelyet a történelem vak buzgóságában kiosztott nekik. Miközben destruktív erők a fasizálódás képtelen vádját igyekeznek ráerőszakolni a fáradt, sokszor már fásult, megtévesztett magyar társadalomra, határainkon túl javában folyik a kulturális, nyelvi, etnikai vagy ha úgy tetszik: faji tisztogatás. E hazában egyesek előítéletek és gyűlöletek mesterséges felszításán fáradoznak, másokat vádolva, rágalmazva azt szeretnék, ha rémálmaik valóban testet öltenének, s ügyet sem vetnek arra, hogy miközben az ördögöt erőnek erejével a falra festik, igazi fasiszták emberek ezreit gyilkolják halomra. Adja Isten, hogy a józan ítélőképesség időben leleplezze őket azok előtt is, akik e zűrzavarban s válságos időkben netán hitelt adtak nekik. Vissza