Magyarosan 1941/4.

Előszó

A helyesíráshoz kétségtelenül ép és erős nyelvérzék is szükséges, nem csupán a helyesírási szabályok ismerete. Helyesírásunknak ugyanis olyan részletei is vannak, amelyekre az akadémiai szabályok alkotói nem gondoltak, amelyeket a nyelv gyakorlati élete hoz idővel fölszínre, és amelyek próbára teszik a nyelvérzéket. Az alábbiakban néhány olyan helyesírási hibajelenséget akarok tárgyalni, amelyek a nyelvérzék gyöngeségében, illetőleg pillanatnyi szunnyadásában lelik magyarázatukat. De rá kell előbb mutatnom magának helyesírásrendszerünknek természetére is, amely a szabályoknak emlékezetben tartását megnehezíti és alkalmazásukban a botlásoknak szülőoka 1. Igen sok tévedésre ad okot először is helyesírásunk egyik elvének, a szóelemzés elvének követelése, amely — mint a szabályzat mondja — „a képzős és a ragos szavakban külön-külön feltünteti az élénken érzett szóelemeket" (1. 2. p.). A ba j ezen elv alkalmazásában az, hogy a szabályzat olyan szóelemek föltüntetését is megkívánja, amelyeket élénken érzettnek éppenséggel nem mondhatunk, mert csak alapos nyelvtani, pontosabban alaktani ismeretek alapján lehet róluk tudomásunk, úgyhogy a nyelvközösség nagyobb része már egyáltalán nem érzi őket. Innen van az, hogy az ilyen okból származó helyesírási hibák nem csupán a tanulók iskolai gyakorlataiban és a helyesírás elsajátítására kevés fogékonysága nők írásaiban, hanem irodalmi müvekben is elég gyakoriak. Némely szóalakok általános, köznyelvi kiejtésében ugyanis bizonyos szóelemek egészen elhomályosultak már, és e miatt íróinkkal is nem egyszer megesik, hogy e szóelemek írásbeli föltüntetésének szükségére nem eszmélnek rá és ennélfogva a szót szabálytalanul, hibásan írják. Vissza