Magyarországi kortársművészet az ezredfordulón

Előszó

Sötét anyag - kritikus tömeg. Az egyszerűség kedvéért csak Kováts Lajos gyűjteményeként emlegetett kortárs művészeti kollekció megmutatkozása a nyilvánosság előtt 2001 őszén, az első magánkezdeményezésű kortárs művészeti intézmény, a MEO - Kortárs Művészeti Gyűjtemény nyitó kiállításán történt. A Krém című csoportos tárlat lebbentette fel a fátylat művek és alkotások egy csoportjáról, amiről tudni lehetett, de a beavatottak szűk körén kívül senki sem láthatta addig. A helyzet sejteni engedte persze, akár triviálisnak is számított, hogy az aktív műkereskedelmi múltat magáénak tudó tulajdonos körött komoly mennyiségű műalkotás mozog és deponálódik napjainkban élő és dolgozó magyar művészektől.
Ha pontosan akarunk fogalmazni, a frissen napvilágra került láthatatlan tényező maga volt a MEO, a kiállítás jelenítette meg a mögötte álló intézményt. Olyan programadó felvetés, amely egyben kijelölte egy dinamikusan működő művészeti központ kiállítási filozófiáját.
Az adott pillanatban, az ezredforduló táján úgy tűnt, valami elkezdődik a hazai művészeti szcéna világában; éppen a magánszféra kezdeményező szerepéből adódó erőteljes kulturális pezsdülés volt a levegőben. Így jöhetett létre az egykori Wolfner-féle bőrgyár átalakításával az egyik leghangulatosabb kiállítóhely. A kellemes loftfílinget sugárzó ipari épület funkciójában erősen megváltozott profillal, a helyszín (Budapest/Újpest) múltját őrző, egyben egy egész történelmi korszakra utaló ironikus elnevezés (MEO - Minőség Ellenőrzési Osztály) választásával határozta meg magát. A hely szelleme megújult külsővel, ünneplőbe öltöztetve, kedvesen és szolgálatkészen lebegett az alapító gondolat megtestesülése felett. Vissza