Előszó
ELŐSZÓ
A nemzetgazdaságok működtetéséhez szükséges tőke iránti igény a tőkeáramlás nemzetközivé válásához vezetett, E gyakorlati jelenség eredményeként a pénzintézeti szolgáltatások ma már nem állnak meg az egyes országhatároknál, hanem átnyúlnak azokon.
Egyrészt a nemzetközi tőkeáramlás, másrészt az országhatárokon átnyúló pénzintézeti szolgáltatások megkönnyítése érdekében úgy az Európai Közösségen belül, mint a különböző nemzetközi szervezetekben egyre erősebb a törekvés a különböző országok pénzintézetekre vonatkozó szabályozásának egységesítésére és összehangolására.
E munkában az Európai Közösség jár élen, ahol a már kialakított, illetve az előkészítés alatt álló egységes pénzintézeti szabályozás megteremti a lehetőségét annak, hogy az európai piacon belül megvalósulhasson a pénzintézeti szektor integrációja, illetve az egyes nemzeti bankjogok harmonizálása. Az Európai Közösségnek a pénzintézetek piacra lépésének engedélyezésére, a biztonságos pénzintézeti tevékenység végzésére, illetve a pénzintézetek megfelelő fizetőképességére vonatkozó szabályai a magyar gazdaságnál lényegesen fejlettebb piaci viszonyokra modelleződtek. Egyértelműen jelzik ugyanakkor azt az irányt, amelyet a magyar pénzintézeteknek és a rájuk vonatkozó szabályozásnak követnie kell.
Ezt felismerve alkotta meg a Magyar Köztársaság Országgyűlése a Jegybanktörvényt és a Pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló törvényt, amelyeknek időszerűségét különösen a kétszintűvé vált magyar bankrendszer adja meg.
A jegybankot az a jellegzetessége emeli ki az egyéb bankok, pénzintézetek közül és avatja kormányzati intézménnyé, hogy monopóliuma van a törvényes fizetőeszköz kibocsátására.
A pénzintézeti törvény megfelelő, rugalmas kereteket kíván adni a pénzintézeti tevékenységvégzés számára és ezzel lehetővé kívánja tenni a hatékony pénzintézeti szolgáltatások bővülését, valamint az innovációt a pénzintézeti szolgáltatások területén is.
A pénzintézetekről szóló törvény a magyar pénz- és tőkepiac - e piaci terület intézményeinek fejlettségére is tekintettel - az alkalmazkodást lehetővé tevő átmeneti idővel figyelembe veszi a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság ajánlásait, és törekszik az Európai Közösség bankbiztonsági szabályainak átvételére.
Budapest, 1991. november
Dr. Tóth Tibor
A MŰSZI Rt.
Elnök vezérigazgatótja
Vissza