Magyarország madártávlatból

Fülszöveg

Fölrepülök ekkor gondolatban
Túl a földön, felhők közelébe,
S mosolyogva, néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe

Petőfi sorait választottuk útravalónak, mikor képeskönyvünk lapjain bekalandozzuk hazánk tájait, s úgy pillantunk le rájuk, ahogy a madár látja a lenti világot. Több évig gyűltek a légi felvételek, míg a képzmozaikból egybeállt az ország egészének madártávlati arculata. Ám ez az arc annyiféle, ahány oldalról nézzük; hol mosolygós, hol komoly, hol hősi, hol idilli és merengő. S a képanyag változatossága felvetette a kérdést: milyen rendbe szedjük a legkülönfélébb témákat magábafoglaló anyagot? Osszuk fejezetekre, szedjük csokorba a hegytetőkön búslakodó várromokat, a magányosan álló, környezetüktől elszigetelten, mintegy félrehúzódva büszkélkedő templomokat, kastélyokat? Látogassuk végig külön fejezetben a városokat, amelyek települési rendszere oly változatos, de alapjában mégis ugyanazt a képét mutatják az életnek: az évszázadok során védekezésül, egymás segítéséül bolyba tömörülő ember otthonait? Sorakoztassuk fel egymás mellett a különböző hegy- és dombvidékeket, melléjük társítva az alföldi síkság végtelenjét, hogy áttekintést adjunk tájainkról? "Témák" szerint rendezzük-e tehát a képanyagot, vagy hagyjuk meg a légi utazást olyannak, ahogyan a valóságban, térbeli egymásutánban villantja fel a lent elmaradó világ kaleidoszkópját?
Mindkét rendezőelvet alkalmaztuk. A kísérőszöveg az említett témákat, fejezeteket sorra vizsgálva, egyetlen körképbe gyűjti az ország és népe sorsát, történelmét. A képek sora viszont a látható valóság rendje szerint igazodik, s a Dunakanyarból kiindulva, körbeutazunk Észak-Magyarországon, az Alföldön, a Dunántúlon, a Balaton-vidéken, hogy végül a főváros, Budapest fölött körözve, térjünk vissza a földre. Vissza