Előszó
BEVEZETÉS.
Magyarország bánya- és kohóiparáról az utolsó, oknyomozó ismertetés néhai Wahlner Aladár nyug. helyettes államtitkárnak, a magyar bányászati statisztika megteremtőjének szakavatott tollából 1920. évben hagyta el a sajtót s Nagymagyarország 1916. évi bánya- és kohóiparáról szólt. Ez időtől boldogult Wahlner Aladár, ki csaknem egy negyed századig volt a bánya- és kohóipar krónikása, nem tartotta időszerűnek a mű folytatását egyrészt, mert a technikai nehézségek miatt nem lehetett azt oly időben megjelentetni, hogy az nyomon kövesse az évek fordulását, másrészt az 1917-1924. évek oly időszakot képeztek, midőn a viszonyok és körülmények a rendes életfolyamatoktól eltérő, ugrásszerű változásokat mutattak, olyat, hol a ma képe lényegesen elütött a tegnapétól s a holnap kialakulása tekintetében teljes volt a bizonytalanság. A lépten-nyomon fellépő uj hatások, uj mozzanatok, a gazdasági élet bizonytalansága, a normális viszonyok között nem is sejtett, el sem képzelt átalakulások és fejlemények időszerűtlenné tették az ily időszaki közleményt, amelynek tartalma az elmaradottság bélyegét hordta volna magán s nem lett volna képes nyújtani a viszonyok alakulása iránt érdeklődő szakembernek azt, amit voltaképen az ilyen időszaki közleményből megismerni óhajtana.
Várni kellett a mű megjelentetésével mig ez a változó, bizonytalan, forrongó korszak megnyugszik s beáll a konszolidáció ideje, mikor már néhány esztendő távlatából, higgadtan nézhetünk vissza a háború, az azt követő forradalmak, a gyászos trianoni béke, a gazdasági felfordulás, a különböző politikai és gazdasági jelszavaktól hangos időszakra s lehető pártatlansággal mondhatunk bírálatot s vonhatunk következtetést az ország bánya- és kohóiparáról, annak fejlődéséről vagy visszaeséséről.
E mű tizenöt évről számol be, még pedig a magyar bányászat és kohászat legnehezebb, legsúlyosabb éveiről. Azért kezdődik 1912.-vel, hogy lássuk a bányászatnak és kohászatnak a legutolsó békeévben, 1913.-ban való hatalmas előretörését s azért zárul 1926.-tal, egyrészt, mert ezzel fejeződik be korona számitásunk, másrészt az országot az infláció posványából kiemelő 1924. évet követő, átmeneti gazdasági depresszió ez évben már alábbhagy s az ország bánya- és kohóipara reményteljesen indul az ujabb, biztos fejlődés felé.
A mű Csonkamagyarország bánya- és kohóiparáról szól, de felöleli Nagymagyarország 1917. évi bánya- és kohóipari statisztikai adatait is, hogy a Wahlner által az integer Magyarországra nézve több mint husz esztendőn át közreadott monográfia, melyet ő 1916-tal hagyott abba, teljes legyen.
Mivel a bányászati statisztikai adatgyűjtés alapelvei nagyjából változatlanok maradtak, a Wahlner féle monográfiák beosztását követtem. Ettől csak annyiban tértem el, hogy az egyes bányahatósági kerületekben létező bányavállalatok évenkénti feltárásairól és uj berendezéseiről szóló részletes ismertetést mellőztem, mert ez a könyvet fölöslegesen terjedelmessé tette volna s azonkívül elhagytam a társpénztárakra vonatkozó fejezetet, miután a bánya társpénztárak nyugbérbiztositó ágazata az 1925: XXXIV. t. c. rendelkezése folytán az Országos Társadalombiztosító Intézethez került s a bányahatóság közvetlen felügyelete a bányatárspénztárakkal szemben megszűnt.
Vissza