Magyarország a háborúban

Előszó

Napjainkban a közönség sokat hall, sok élőben közvetített tudósítást lát a képernyőkön háborúkról, városok ostromáról. A modern katonai technológia minden vívmányát bemutatva a szemünk előtt omlott össze Irak rettegett diktátorának embertelen rendszere, a nem sokkal korábban lezajlott afganisztáni háború pedig jószerivel még máig sem ért véget. A koszovói népirtás megállítása "csak" a levegőből, bombák segítségével történt, az egész világ látta Csecsenföld fővárosának, Groznijnak a pusztulását, előtte pedig hónapokig tartott Szarajevó ostroma. Déli szomszédságunkban öt éven át szóltak a fegyverek, követtek el hihetetlen háborús bűntetteket, lettek földönfutók százezrek. Érthető és indokolt, hogy az emberek félnek a háborútól, és még inkább attól, hogy az bennünket, magyarokat is érintsen. Jó okunk van erre, mert 1956-ban a Szovjetunió háborút folytatott ellenünk, azért, hogy fenntartsa azt a szörnyű kommunista diktatúrát, amit hadserege és ügynökei kényszerítettek a magyar népre 1945-től kezdve. Mindez elég ok arra, hogy fölidézzük, a ma élőkhöz közel hozzuk Budapest több hétig tartó ostromát és mindazt, amit Magyarország polgári lakosságának az 1944-1945. évi hadműveletek során el kellett szenvednie. Ezt teszi egy nyugalomba vonult amerikai professzor, Cecil Eby könyve, aki magyar felesége segítségével közel száz résztvevő és kortársi tanú megszólaltatásával mutatja be, hogyan érintette a második világháború a magyar népet.
Három éves voltam, amikor 1944 telén megkezdődött Budapest ostroma. Halvány emlékfoszlányaim vannak a Krisztina krt. 147. sz. ház pincéjében eltöltött hetekről, de főként szüleim és rokonaim elbeszéléseiből, egyik nagyapám háborús naplójából meg természetesen emlékiratokból és szaktörténészek munkáiból tudok meglehetősen sokat azokról a vészterhes napokról. Amikor nemcsak az égből hulló bombák és a nehéztüzérség lövedékei fenyegették a föld alá menekül lakókat, de saját elvadult honfitársaik is, akik ellenállókat, katonaszökevényeket és zsidó származásúakat kerestek halálra. Ha vízért merészkedtek ki az utcára a pincelakók, akkor kitették magukat a további veszélyeknek, golyóknak, repeszdaraboknak.

Vissza