Magyarország 1514-ben

Előszó

A Magyarország 1514-ben a realista előadásmód egyszerű, tárgyilagos hangját szólaltatja meg. Történetírói hang ez, mely azonban az elbeszélő szándékának is hasznára válik. Nemhiába idézik Tacitus példáját a regény méltatói. A bőbeszédűségre hajlamos Eötvös mintha meglelte volna a gazdaságos technika, a tárgy igényéhez mért előadásmód titkát.
Eötvös a történelmet értelmezi, mégpedig annál több szerencsével, minél inkább regényíróként vállalkozik e feladatra. Regényírói feladatát pedig annál tökéletesebben oldja meg, minél inkább a történetíró módszerével közeledik hozzá. Az események egymásutánjának felépítésében, a konfliktusok kiélezésében, a szenvedélyek összecsapásainak nagy jeleneteiben pedig valóságos drámai művészetről tesz tanúságot. A falu jegyzője is bőségesen élt már a realista regénytechnikának azzal a módszerével, mely a cselekményt s a jellemeket nagy jelenetekben, széles képekben bontakoztatja ki. A Magyarország 1514-ben írása során Eötvös ehhez a módszerhez talán még gyakrabban folyamodik. A falu jegyzőjé-nek népi alakjai helyett itt tömegekkel is dolgozik - s ezeknek jellemét nagy jelenetekben formálja meg. A nép szenvedélyei, megtorpanásai, hihetetlen kitörései Eötvös ábrázolásában mintegy a drámai kar patetikus, elemi erejű szólamát társítják a cselekményhez. Ezek a nagy tömegjelenetek avatják helyenként valóban monumentálissá a regényt. Eötvös a történelem valóságát nem csupán az egyes ember, de a tömegek tudatán keresztül is megmutatja: egyén és tömeg állandó kölcsönhatásából hozza létre magának a történelmi valóságnak képét. Megrajzolja a többnyire szűk körre korlátozódó politikai mérkőzések, intrikák, viszályok, becsvágyak továbbhatását, szertehullámzását a tömeg, a nép közegében. S ugyanígy a tömeg mozgásának, indulatainak visszahatását is, az egyéni sorsokra, elhatározásokra - az egész társadalom sorsának alakulására. A történelmi egyén és a történelmi tömeg egyforma súlyt és fontosságot nyernek Eötvös ábrázolásában. Vissza