Magyarok Istene

Fülszöveg

A magyarok Istene messziről érkezett. Hosszú utat tett meg. Jött Ázsiából, átkelt a Kárpátok bércein, megtelepedett a Duna-Tisza partján. Itt már várták. Őt, meg az Ő népét. Amely „más". Amely új színt, új ízt, új izgalmat hozott. Amelyet el lehetett utasítani és el lehetett fogadni. A Lehetett alakítani rajta. Új szokásokkal felruházni, új erkölccsé felvértezni. Tűz is lobogott, vér is folyt, ahogy népek találkoztak ezen a tájon. De ez a táj végül is testvéresíti azt, ki a vizét issza, ki a földje illatát beszívja. Kik tűnnek fel a regény lapjain? István király. Imre herceg. Aba úr: Aba Sámuel. Viske, az Aba népéből való, ő a főhős, ő az, akinek a sorsát gyerekségétől öregségéig követjük. A táltos. Ulrik, a germán zsoldos. Mária, a szláv lány. Papok, Benedek, Kelemen. Atkár, a pásztor, Ketel, a harcos. Méra, aki a passiójátékban Krisztus keresztjét hordozza. Orseolo Péter. Vazul és fiai... És megalapozódik egy állam, és létrejön egy különös, elpusztíthatatlan nép. Melynek minden pusztulás után újra és újra van utánpótlása. Miért? A magyarok Istene a tudója.

KARÁCSONDON születtem, 1946-ban. Az 50-es évek elején Pestre, Kőbányára vetette a sors családunkat. Ott jártam általános iskolába, majd az I. László gimnáziumba. Egyetemet nem végeztem, csak újságíró iskolát. Dolgoztam üzemi lapoknál, megyei lapnál. Gödöllőre költöztem, azt hittem átmenetileg, de már huszonöt éve ebben a szép kisvárosban lakom. Mindig író akartam lenni, magányt kedvelő voltam, álmodozó. Első elbeszélésemet 1968-ban közölte az Uj írás című folyóirat. Később elbeszélésköteteim, regényeim jelentek meg, egy színészportré-gyűjtemény és egy útirajz. A Magyarok Istene a tizenegyedik könyvem. Vissza