Magyarok Dél-Svájcban

Előszó

Amikor az a megtiszteltetés ért, hogy e könyvhöz előszót írjak, először haboztam, hogy Saáry Eva kérésének eleget tegyek-e, tekintettel az évek múlásával mind gyakrabban és erősebben jelentkező fáradékonyságomra, valamint egyéb teendőim mind nyomasztóbb súlyára, de tekintettel a szerző iránti tiszteletemre, megbecsülésemre és sok évtizedes barátságomra, vállaltam, hogy a munkát röviden bevezetem.
Az, hogy erre a szerző engem alkalmasnak és illetékesnek tekintett, feltehetően abból a körülményből fakadhatott, hogy nyugati életemet, ugyan már több mint egy fél évszázaddal ezelőtt, Svájcban (Saáry Évával ellentétben azonban, nem annak olasz, hanem német részében, nevezetesen Zürichben) kezdtem és emigrációtörténeti munkásságom során a svájci magyarokkal is foglalkoznom kellett, 507, foglalkozom napjainkban is, amikor ebbéli tevékenységem vége felé járok.
A szerző a nyugati magyar irodalom legismertebb és legjelentősebb alakjai közé tartozik, akinek nemcsak szépírói munkássága biztosít kitüntető helyet, de közösségi szervező tevékenysége is. Polgári foglalkozását tekintve olajkutató geológus, alkotóművészként költő, újságíró, festő, fényképész, jelentős nyugati magyar folyóiratok és lapok munkatársa, irodalmi és közösségi szervezőként az 1976 és 1992 között működött Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör elnöke, könyvkiadói tevékenységének irányítója, a jelentős és sikeres Lugánói Tanulmányi Napok elindítója és szervezője. Mindezeken kívül elnökként nagy érdeme van a helyi Ticinói Magyar Egyesület ma is változatlan lendülettel folytatott működésében. Vissza