Fülszöveg
Új hang a fiatal magyar prózaírók kórusában - újabb nevet kell - mert érdemes! - megjegyeznie az olvasóközönségnek.
Balázs József a Szabolcs megyei Vitkán született 1944. március 19-én - ezen a napon vonultak be a német csapatok Magyarországra -, családjában örömünnep, az országban tragikus gyász. Ez az egész életére kiható kettősség késztette ennek a regénynek megírására is, amelyben emléket kíván állítani a második világháborúba értelmetlenül belezuhant nincstelen magyar napszámosoknak, "akik hetedhét országon túl is jártak, menekülve a koldusság szégyene, az éhség szégyene elől".
Megrendítően őszinte és felemelően tiszta szavú író jelentkezik ebben a különleges figyelmet érdemlő kisregényben.
A második világháború már javában folyt, amikor német ügynökök jöttek Magyarországra, hogy mezőgazdasági munkára toborozzanak embereket. Így ment ki minden évben egy-egy csoport magyar napszámos, cseléd Németországba. Az agyonrugdaltak. A szegénységükbe beleháborodottak. Akikről tíz bőrt...
Tovább
Fülszöveg
Új hang a fiatal magyar prózaírók kórusában - újabb nevet kell - mert érdemes! - megjegyeznie az olvasóközönségnek.
Balázs József a Szabolcs megyei Vitkán született 1944. március 19-én - ezen a napon vonultak be a német csapatok Magyarországra -, családjában örömünnep, az országban tragikus gyász. Ez az egész életére kiható kettősség késztette ennek a regénynek megírására is, amelyben emléket kíván állítani a második világháborúba értelmetlenül belezuhant nincstelen magyar napszámosoknak, "akik hetedhét országon túl is jártak, menekülve a koldusság szégyene, az éhség szégyene elől".
Megrendítően őszinte és felemelően tiszta szavú író jelentkezik ebben a különleges figyelmet érdemlő kisregényben.
A második világháború már javában folyt, amikor német ügynökök jöttek Magyarországra, hogy mezőgazdasági munkára toborozzanak embereket. Így ment ki minden évben egy-egy csoport magyar napszámos, cseléd Németországba. Az agyonrugdaltak. A szegénységükbe beleháborodottak. Akikről tíz bőrt már lehúztak, hogy azután lehúzzák a tizenegyediket is.
Én nem éltem még akkor, de gyermekkoromban annál többet hallottam ezekről az utazásokról, s alighanem az én életem legnagyobb élményét is a szegénység jelenti. Nem úgy, hogy jómagam is szegény voltam - igaz, az ellenkezőjét sem lehetne állítani -, hanem úgy, hogy minduntalan szemben találtam magam a szegénység különböző formáival. Mert a szegénységnek is megvannak a máig továbbélő mozdulatai, és az egész gyermekkorom ezeknek a látása és hallása közepette telt el.
Ma már közhely a "hárommillió koldus országa", de még mindig keveset tudunk arról, hogy ezek az emberek milyen reflexekkel éltek, hogyan viselkedtek különféle helyzetekben.
Vissza