Magyaró

Előszó

A Felső-Marosmente tájmegjelölést nem a szigorúan vett földrajzi, hanem szélesebb értelemben használjuk, és a Maroshévíztől Régenig terjedő Maros-völgyön kívül ide számítjuk a Régentől délre fekvő Abafája, továbbá a Mezőség keleti szélén elhelyezkedő Vajdaszentivány, Póka, Toldalag, Unoka, Bala, Körtekapu, Beresztelke, Kis- és Nagyfülpös, Tancs, Faragó, Szentandrás, Ludvég, Dedrádszéplak, Dedrád, Bátos, Vajda, Paszmos, Nagysajó, Monor, Gléden, Alsó- és Felsőrépa, valamint Liget falvak által határolt területet is. A Felső-Marosmente, bár aránylag kis területet ölel fel, mégis sajátos színfoltot képvisel hazánk, Erdély vidékei között. Az itteni tájak - a termékeny Maros és a Luc patak völgye, az enyhe hajlani dombok, az ezüstösen csillogó, tovakígyózó Maros vize - szerencsésen kapcsolódnak a táj északkeleti részén magas várfalként emelkedő Kelemen- és Görgényi-havasokhoz, amelyek vad erdőrengetegeikkel, félelmetes sziklatömbjeikkel, szemet gyönyörködtető völgyeikkel, sebesen rohanó, zúgó patakjaikkal páratlanul széppé varázsolják a tájat.
A Felső-Marosmente nemcsak természetföldrajzi adottságainál fogva érdekes, hanem igen értékes az az örökség is, amelyet a vegyes lakosságú vidék magyar, román és szász népessége az anyagi és szellemi kultúrában alkotott. Szívós küzdelem, szorgos munka, tömérdek emberáldozat révén vált valóra mindaz, amit a mai utódok magukénak vallhatnak.
Az említett tájegységen belül keletkezett falvak vegyes lakossága egyrészt a nemesi uradalmak, mint a Bánffy, Huszár, iktári Bethlen, Bornemisza, Toldalagi, Petrichevich, Földvári családok uradalmai, és a vécsi váruradalom, másrészt Régen mezőváros, valamint az itt lévő vásárhelyek (Bátos, Vécs, Marosoroszfalu) révén egymással szinte megszakítatlanul szoros kapcsolatban állottak, s a közel évezredes együttélés során alakult ki e vidék sajátos gazdasági, társadalmi és kulturális arculata.
A fő útvonalaktól való elég nagy távolsága részben előnyére, részben pedig hátrányára volt: e messzeség megkönnyítette számára a védekezést, a mindent elsöprő török-tatár portyázók előli menekülést, másrészt viszont lassította a fejlődésének ütemét, olyannyira, hogy csak az 1900-as évek elejére alakult ki a vidék ipari arculata. Régenben, e vidék természetes központjában, az ipari - elsősorban faipari - létesítmények, továbbá a gabona-, a bor- és az állatkereskedelem, a fejlett kézműipar, valamint a tutajozás biztosította a lakosság megélhetését. Maroshévíztől Dédabisztráig egymást érik a kisebb-nagyobb fűrészgyárak, amelyek a lakosok ezreinek nyújtottak megélhetést; a mezőséggel szomszédos lapályon és dombvidéken fejlett gabona- és szőlőtermesztés, valamint állattenyésztés folyt. Ugyancsak a nagyméretű állattenyésztésnek kedveztek a Kelemen- és Görgényi-havasok több ezer holdas legelői. A Marosmente férfilakossága túlnyomó részének az erdőkitermelés és a tutajozás adott kenyeret. Vissza