Magyar Zene 1964/3.

Előszó

Az ISME, a Zenei Nevelés Nemzetközi Társasága, június 26. és július 3. között Budapesten tartja 6. konferenciáját. A legutóbbi években hozzászokhattunk, hogy fővárosunk régebbi jelzőihez „Budapest Fürdőváros", Budapest Vásárváros" stb. egy újabb társult, "Budapest a Nemzetközi Kongresszusok városa". Tekintélyes számú tanácskozáson vesznek részt Budapesten a tudomány és a gyakorlati élet különféle szakemberei. Megkülönböztetett jelentőségű számunkra azonban ez a mostani, a zenei nevelés ügyével foglalkozó konferencia, hiszen a megbeszélések tárgya igen fontos kérdés: a felnövekvő generáció zenei műveltsége, tudása.
A konferencia témája, „a XX. század zenéje és a zenei nevelés rendkívül időszerű kérdésre irányítja a figyelmet. Napjaink zenei kultúrájának legsúlyosabb problémája, az alkotóművész és közönsége közt, meghatározott történelmi fejlődés eredményeként keletkezett szakadék. A zenetörténet nagy virágkoraiban azonos nyelvet beszélt a zeneszerző és az a közönség, amelynek a művész komponált. A muzsikustársadalom legszélesebb körű összefogásával, a szocializmus keretei között, újra feltámadhat ez az aranykor. Hatalmas társadalomnevelő programot kell végrehajtani, s e nagy munkában a legnagyobb szerep éppen a pedagógusainkra vár.
Új zene és zenei nevelés - jellegzetesen századunk kérdése ez, amelyre korunknak meg kell találnia a választ. S túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy olyan erőteljes, olyan jelentős eredményeket tükröző választ a kérdésre kevés ország adott, adhatott századunkban, mint éppen Magyarország. A korszerű zenei nevelés ügyének két géniusz lángeszű útmutatása biztosított nemzetközi súlyt, világméretű jelentőséget. Bartók Béla és Kodály Zoltán nevelő programja együtt és csakis hatásának egységében hozott olyan fényes sikert, amelyre fel kellett figyelni világszerte. Amiként nem választható külön a hangszeres és a vokális zenei nevelés, ugyanúgy szorosan összetartozik a két korszakos művész egész nevelő munkássága. Ha nálunk ma simább útja van az értékes, új zene terjedésének, ha a mind gyarapodó ifjú műértő közönség nem zárkózik el korunk zenéjétől, sőt, igényli: újra meg újra emlékeznünk kell Bartók Béla gyermekek számára írt remekműveire csakúgy, mint Kodály Zoltán gazdag életének egyik fő művére - nemcsak a zeneszerző halhatatlan alkotásaira - a magyar iskolai énektanítás embermilliókat érintő felépítésére, arra a sokévtizedes, hivatalos körök által oly sokszor meg nem értett, lekicsinyelt küzdelemre, amelynek jelentőségét csak a szocialista Magyarország ismerte fel az ifjúság és a felnőttek zenei nevelésében egyaránt. Vissza