Magyar zavarosságok

Előszó

Költőként jól ismeri a magyar közönség Hans Magnus Enzensbergert; jó forditók szép számmal közölhették verseit. De esszéiből mind kevesebbet olvashattunk magyarul, ahogyan az újbaloldali nemzedéknek ez az irósztárja fokozatosan szabadlábra helyezte iróniáját és az ideológiák ellen fordult. Aki könyvtárainkban magyar Enzensbergert keres, olyan meleg égövre vágyó forradalmiádákat lelhet, amilyenekre éppen jelent kötetünkben húzza rá a szerző a vizes lepedőt. A magyar közönség számára kimaradt már az átmenet is, amikor a trikontinentális kalandozó inkább transzatlanti nosztalgiákra váltott át. S már régen felkent német esszékirály volt, amikor elhatározta, hogy megszerzi az összeurópai koronát is.
Igy tért vissza, immár nem megérkezőként, hanem utazóként, a szocializmus és a nem-nyugati világ témájához. Valljuk be, HME magyarbarátsága nem éppen a rokoni érzület esete, hacsak nem a kiábrándult értelmiség iránti rokonszenvé. Izig-vérig nyugati, kételkedő tekintete, ha már nem a kalandot, akkor azt kutatja, miért nincs többé kaland. Költőre valló makacsság, hogy végére jár korábbi útjainak. De nem csak az érdeklődése szokatlan egy nyugatitól, hanem az is, hogy érti a Keletet, mintha otthon volna, félszavakból. Ami nem andalitja el: nem enged a régi, nemzetközi klisék helyébe újakat, helyieket. Irigykedem, mert úgy ir Magyarországról, ahogyan én szeretnék: idegenkedve és lelkesen, belülről és a világból, s mindig engedve, hogy tárgyai önnön esztétikája vezesse, biztos úton hozzá, a szerzőhöz... Vissza