Magyar verstani szöveggyűjtemény I.

Előszó

"Melyik külföldi nemzet ne csodálkoznék, hogy magyar nyelven a görög és a latin mintájára mindenféle verset lehet írni"? - Az Újszövetség-fordító SYLVESTER János volt az első, akiről tudjuk, hogy rácsodálkozott erre a tényre, hiszen ő maga adott hírt róla 1541-ben, a munkáját pénzzel is támogató Nádasdy grófnak írott (latin nyelvű) levelében. 1799-ben a csurgói diákjai számára tankönyvpótló verstani jegyzeteket készítő CSOKONAI már részletesebben és szakszerűbben is kifejtette ugyanezt a gondolatot: "Egyedül csak maga a magyar nyelv alkalmatos arra az egész Európába, hogy mind sarkalatos, mind mértékes verseket lehessen rajta csinálni; sőt azt merem mondani, hogy ennek a nyelvnek sem hangzásával, sem a benne találtatható kellemetes és bő sarkalatok számával, sem a szótagok bizonyos, állandó, meghatározott, kurtán vagy hosszan való ejtésével, egyszóval valami csak a poézisnak külső ékességét tészi, eggyel sem dicsekedhetik semmi előttünk esmeretes nyelv is a világon."
Vajon ma, újabb 200 esztendő elteltével mit gondolnak erről a versekkel hivatásból foglalkozó költők, fordítók, irodalmárok, magyartanárok és tanárjelöltek? Milyen szerepet tölt be a verstan, a verselméleti gondolkodás a mai magyar irodalmi közéletben, a költői gyakorlatban, az irodalomtörténet-írásban, a műbírálatban, a műértelmezésben, az irodalomtanításban? És egyáltalán: mi a verstan? Néhány megszállott, eltökélt művelőjének személyes "őrültsége"? Vagy említésre is alig érdemes "segédtudomány", az irodalom peremvidékére szorult lexikális ismerethalmaz, melynek egyetemi oktatására kár az időt vesztegetni? Vissza