Előszó
E kis könyvecskében a magyar várakról kap az olvasó rövid áttekintést. Éspedig azokról a várakról, amelyek állagvédelméről, romjainak konzerválásáról, helyreállításukról a MŰEMLÉKVÉDELEM negyedszázados fennállása során hírt adott, nagy részüket szakszerűen ismertette.
Az országos magyar műemlékjegyzék mintegy 140 várat, földvárat tart nyilván. Túlnyomó részük rom. Rommá lettek a másfél évszázados török megszállás alatt, és utána, amikor - a XVIII. század elején - a császári udvar rendeletére sorozatosan semmisítették meg őket, nehogy a nemzeti szabadságküzdelem támaszpontjaiul szolgálhassanak.
A magyar várépítés Európa várépítészetének fejlődését követi. Ennek megfelelően első megjelenési típusai a gyűrű-vár (Diósgyőr, Szombathely első várai), majd a lakótorony (Visegrád, Esztergom). Ezt követik a belső-tornyos várak szabályos alaprajzzal (Várpalota, Diósgyőr, Tata, Gyula, Várgesztes) és szabálytalan alaprajzokkal (Visegrád, Csesznek, Csobánc, Buják, Kisnána, Simontornya, Sümeg, Szigliget, Somlyó, stb.), a XIII-XIV. századokból.
A védőtornyoknak a vár falain belül való elhelyezkedése (belső-tornyos vár), még passzív védelemre vall. A védelem aktivizálódását jelentette a várépítés következő fejezete, amikor a várfal elé ugró torony oldal-lőréseiből a tornyok védelmére bízott falszakaszokra törő ostromlókat oldalozni, - azaz oldalról tűz alá venni - lehetett.
Ilyen külső-tornyos elrendezésben épültek városfalaink: Buda, Sopron, Kőszeg, Pécs és sok várunk (Siklós, Nagyvázsony).
A vár kapuját a kaputorony, vagy kettős kaputorony védte, a bejutást a vasalt kapuszárnyakon kívül csapórács, felvonóhíd, a híd alatt farkasverem nehezítette. Emellett a legtöbb esetben a gyalogosok és a lovasok ill. kocsik részére külön kezelhető, lezárható kapuk épültek. A kapuszoros és előtte újabb kapu ugyancsak a várba való bejutás megnehezítését szolgálták, mint a vár védőfalgyűrűjének megkettőzése, többszörözése, amivel falszorosok keletkeztek a vár körül.
A várak fontos tartozéka a vízellátás, amiről saját kúttal, vagy a tetővizek összegyűjtésével ciszternákkal gondoskodtak. Természetes tartozéka volt minden várnak a parancsnok lakóhelye, a várőrség szállásai, a fegyvertár és éléstárak, az istállók és műhelyek (kovács, pék, stb.).
A várépítésnek döntően megváltozott szakasza egy merőben új ostromeszköznek, az ágyúnak a bevezetésével veszi kezdetét. A korábbi íj, számszeríj, hajítógépek hatásfokának csakhamar sokszorosát érték el az ágyú átütő erejének és hordképességének megnövekedésével. Az új ostromeszközök ellen kezdetben - a veszélyeztetett helyeken - ágyútornyok építésével védekeztek, de ezek nem váltak be. Már csak azért sem, mert túl könnyű célpontot nyújtottak az ellenséges tüzérségnek. Csakhamar felhagytak a magas, karcsú tornyok és ágyútornyok építésével. Helyettük alacsonyabb, vastagabb, földfeltöltésekkel erősített várfalakat építettek, előttük széles és mély, nagyméretű vizes, vagy száraz árkokat, sáncokat, földműveket készítettek, hogy az ellenség ostromeszközeit, a faltörő kosokat, ostromtornyokat a vár falaitól minél távolabb tarthassák. A kapuk védelmét tovább fokozták. Előttük elővédőműveket, ún. barbakánokat építettek (Pécs, Nagyvázsony, Siklós).
A védők ágyúinak elhelyezésére a várfal szögletein kezdetben kerek alaprajzú tornyokat, majd egyre nagyobb átmérőjű kerek bástyákat - ún. rondellákat - építettek (Buda, Sopron, Szigliget, Pápa), majd sokszögű (Sárospatak, Siklós, Diósgyőr), végül ötszögű bástyákat. Ilyen bástyákkal erősítették meg a korábban épült várakat (Sümeg, Tata, Sirok, Eger). E rendszerben épültek most az olaszbástyás várak ("sistema bastionata").
A középkori külső- és belső-tornyos várainkban így jelennek meg az első rondellák (Buda, Diósgyőr, Szigliget) és az első olasz bástyák (Eger, Sárospatak). Ugyanakkor teljes egészében bástya-szisztémájú várak is épülnek a XVI. század második felében, mint Szigetvár, Sárvár, és megjelenik a fejlettebb bástyatípus, az új olasz ún. fülesbástya, ami annyit jelent, hogy a bástya oldalsó falaiban, az ún. szárnyak mögé helyezett ágyúkamrákat mélyebbre húzták vissza, és ilymódon a bástyáknak mintegy füle keletkezett, ami az ágyúkamrákat az ostromtüzérség elől védeni tudta. Ilyen új-olasz fülesbástyákkal épültek az 1560-as években Győr és Eger bástyái.
Vissza