Előszó
Ismeretlen őserdőnek vágok neki, mikor egy pár pillanatra be akarok hatolni olyan szűzi területre, mint aminő egy asszonyszív. Küszöbénél levetem sarumat, lerakok magamról minden csillogást, eldobom a szó és a hódítás fegyvereit, kezemben nincs se virág, se más ajándék és az a szándék vezet, hogy leboruljak előtte, ha megtalálom benne a nő igazi, tiszta arcát. Abban a hitben élek, hogy ha ilyen fegyvertelenül és megalázkodásra készen jelenek meg az asszony szíve előtt, akkor nincs az a hatalom, amelyik megakadályozhatná, hogy az asszony higyjen nekem és magához emeljen. Az üdvözülés és a boldogság lebegnek előttem s vájjon el lehetne-e érni ezeket alkalmasabb módon, mint úgy, hogy a férfi megfosztja önmagát minden díszétől és ellenséges erőitől és úgy járul az asszony színe elé, mint ahogyan a jámbor dervis áll meg Mekka ragyogó mennyboltja előtt: megsemmisülten és a rajongás áhítatával. Kétségtelen, hogy a meghatott női szív kimondhatatlan örömmel köszönti a várába így érkező ősi ellenfelet, a férfit. Rápazarolja minden ujjongó hevét, kitárja kincseit, felkínálja a veszélytelen férfinek az örök szállást, lábait megöntözi a könnyek záporában, sebeire gyógyírt rak, fátyolba burkolja, rózsavízben fürdeti rneg a férfi fáradt arcát és maga az asszony is azt hiszi, hogy hajlékába megérkezett a szerelem’ és ez az üdvözűlt állapot soho többé nem változik meg. Villannak ugyan jelek, amelyek időnkint egyre sűrűbben árulják el, hogy a külvilág megzavarja ezt a képzeletben megszületett égi harmóniát, de ki törődik ezekkel a prózai célzásokkal, a valóságnak és az életnek ezekkel a barbár törekvéseivel, amikor két szív tündöklő fényben élvezi nászát a pillanat halhatatlanságával. A kimeríthetetlen csók édességébe belekeveredik valami fanyar íz, az ajkakat mintha elvágták volna a forróság forrásától, űr támad az egyenlő ellenfelek között, hiányzik a várakozásból a feszültség, a bútorok unalmat árasztanak az idő lomha lesz, kúszni kezdenek az évek, fogynak a szavak, a magányos órák alatt kezd messzire elkalandozni a képzelet és egyre tűrhetetlenebbnek találja azt az egyszerűséget, azt az őszinteséget és egyhangúságot, amellyel a férfi beköszöntött és amellyel bizonyította az asszony előtt, hogy semmiféle hódítási szándéka nincs. Az asszony új rózsák illatára kiváncsi, új szavak zengését várja, s mikor egyedül marad, titokban visszaimádkozza azokat az első perceket, amikor még nem tudta, hogy elgázolják-e, vagy a felhőkig röpítik föl, hogy megalázzák-e, vagy pedig trónra ültetik. A bizonytalanság izgalma és szépsége megkísérti újra meg újra a szívét, mert a bizonyosság határtalanul szűk és se zsongása, se titka, se zenéje nincs. A bizonyosság áporodott csend, kalitka és végtelen börtön, amelyet soha semmiféle veszedelem nem fenyeget. Idővel értékét veszti és egyenletes légkörében nagyra nő a dolgok, a tények és a valóságok világa, pedig az asszony soha nem szakíthat a valószínűtlenségek világával. Hd ezt a szívet élvezni akarod, akkor barátom tartsd örök örvendező remegésben. Hogyan örüljön egy lüktető és ezerszínű női szív a dervis koldusköpenyének s a megalázkodó férfi állandó szolgaságának? Ne bízd rá a szerelmet az egyszerűségre, ne dobd el kezedből az ajándékokat és a virágokat, sem a többi férfi-fegyvereket, mert ezt megteheti a tudós, aki csak kutat az őserdőben és aki nem a boldogságot keresi, hanem csak a sajátosságokra, a hajlandóságokra kiváncsi és gyűjti mások számára az értékes tudnivalókat. Te barátom, aki átlag és aktív férfi vagy, ne vágyakozzál a tudós hideg babérjaira. A férfi előtt magamagától táruljon föl az őserdő, kínálja és kellesse titkait, akkor boldog, ha meghódítják és nem tudja, hogy elfogadják-e vagy pedig csak megnézik. Mindig díszben jelenj meg az asszonyszív előtt, teljes pompádban, egészségesen és harcrakészen s két karod számoljon azzal is, hogy nemcsak ölelést várnak tőlük, hanem azt is, hogy szép áldozatodat ölbe is kapd és vidd is. Rendben legyen a frizurád, a lelked, a zsebed sose legyen üres, nyakkendőd ne csússzon félre légy erős, panasz ne hagyja el a szádat és annyi illúziód mindig maradjon, hogy virágesőt rendezhess belőlük, ha az asszony szépségekre szomjazik. Fordulj vissza az olyan asszonyi őserdő elől, amelyik téged kifosztottan és száz sebtől vérezve is bevezet titkai birodalmába, mert ebben a szerelemben előbb utóbb mind a ketten vesztesek lesztek. Szeress de úgy, mintha csak szeretnéd magadat és kutass a női szívben, ha már ilyen könnyeíműségrőí nem tudsz lemondani, de úgy kutass, hogy ott soha semmit ne találj. Járj benne boldogan, mint egy idegen. Csodálj meg mindent, ami káprázatos, de hozzá ne nyúlj semmihez se, mert ami itt ragyog és muzsikál, az semmi se a tied, az minden az aszszonyé És ő ezt mind meg is akarja tartani, de szereti és követeli, hogy szerelmese minden nap reggel újra és újra fölfedezze, gazdagítsa és hódolattal rakja melléjük a maga fölbecsülhetetlen kincseit.
Vissza