Magyar Uriasszonyok Lapja 1934. április 12.

Előszó

A hetvenedik életévét ünneplő írónő fiatalos hévvel fogadja e lapok alázatos krónikását, mint aki akkor érzi magát igazán elemében, ha egy asszony életéről beszélhet — asszonyoknak. Volt idő, mikor aszszonytisztelői úgy lesték minden szavát, mint a felszabadítóét —; mint vezér szavát, aki az elnyomott asszonytársadalom útját egy felvilágosodottabb, egy emberibb világ jogegyenlősége felé egyengeti ... de nem a társadalmi rend ellen lázadó agitátor, hanem a finom íróstiliszta eszközeivel. Nem a szónoki emelvényen harcolt eszményeiért, hanem egy csendes íróasztalon, ahol regényt regényre írt. Ezeket a regényeket nem fűtötte tendencia; mégis, mint valami fátyolon át, kirajzolódott áttetsző szövete mögül az új asszony képe, az önállóan cselekvő, aki — a saját lábain jár... Nem volt társadalmi agitátor Teleki Sándor grófné, származásánál, véralkatánál fogva már a serdülés éveiben az artisztikum világába vágyott, a költészet világába, de azok közé az író-asszonyok közé tartozott, akik a költészetben nem csupán a ködös líra rózsaszínű orsóját pergetik, hanem minden leírt sorukat meggondolkoztató élettel telítik . . . Rengeteget tanult, rengeteget utazott. — Kilenc nyelven olvasok — úgymond —, ötöt beszélek. Egyformán jól. Minden francia, minden olasz tájszólást értek. Kitűnő hotelportás lett volna belőlem .. .. Egy karszékben ül a hetvenéves írónő, mint valami faragott trónuson. Ül is, fekszik is, betegek a lábai. Ez a karszék ágy is, íróasztal is. Fogadó is. Terrasz is. Riviéra — könyvtcngerrel.
Vissza