Magyar Uriasszonyok Lapja 1932. január-június (fél évfolyam)

Előszó

Részlet a könyvből:

Emberek, testvérek, mért horgasztjátok le a fejeteket, mért görnyedtek meg, mért vonszoljátok magatokat roskadozó lábakkal, mért ráncoljátok sűrű barázdába a homlokotokat, mért lövel komor fény a szemetekből, mért szorítjátok össze a fogaitokat, mért görcsösül ökölbe a kezetek?
Nem halljátok?... Az Idő vén kongatója milyen vidáman húzza a harangot. Nem halljátok?... Csengő énekszóval köszönti az ifjúság a forduló esztendő hajnalhasadását. Nem látjátok?... Titokzatos, bíztató fényű csillagokkal van kiverve a mosolygó kék égboltozat. Nem látjátok?... A templomokból özönlik a megtisztult, felszabadult lelkű sokadalom. Ismeretlen emberek ölelkeznek, könnyű kis kacajok trilláznak az éjszakában, nevető párok szükellő léptekben járják az utcát, mindenütt vigasság, tánc, bohóság és boldogság... hetedhét országra szóló lakodalom. Amott nótázó csapat vonul, a munka szerszámai a vállukon s mégis kiegyenesedett derékkal, égre szegzett tekintettel mennek a munkába. Az élet új szépségei, mint dúsillatú trópikus virágok nyilladoznak körülöttünk. Sötétlő ormokon kigyúlnak a lángok, néma völgyek muzsikás visszhanggal telnek meg, fekete háztetőkre rózsás hajnalt csókol már az ébredő nap... hajrá, vége borulatnak, bánatnak, gyötrődésnek - eltemettük a gonosz Tegnapot s felvirradt a jóságos, engesztelő, anyaszívet rejtegető drága Holnap. Vissza