Magyar Uriasszonyok Lapja 1931. január 1.

Előszó

Részlet:
"Uj csomót kötünk az Idő végtelen fonalán. Ezerkilencszázharmincegy a neve. A huszadik század, amelyet a ma élő és küzdő nemzedék ébredni látott, kezd erősen befelé menni a i>férfikorbat. Most teszi első tévését a negyedik évtizedbe, szinte párhuzamosan haladva az új technikai csodák: a repülőgép, a tengeralattjáró és a rádió születésének fiatalkorú tanúival. Az ember a negyvenes évek elején lép alkotóerejének, munkaképességének, pozitív célkitűzésért folytatott harcainak arra az első magaslatára, ahonnét — fájdalom — nem mindig vezet fölfelé, a siker és boldogság fenségesebb régióiba az út, hiszen a legtöbb esetben meg kell elégednünk azzal, hogy az egyszer már elért eredményt megtartsuk és további életünk nem egyéb, mint állandó készenlét és védekezés ama veszedelmek ellen, amelyek a munkával megszerzett javak birtokát fenyegetik. A huszadik századot a férfikor elején álló ember vagy egy fiatal asszony szimbolizált alakján keresztül a duzzadó .munkakedv, a beteljesülő vágyak, a megérett remények állapotában kellene találnia a most forduló esztendőnek. És ha csupán az általános műveltség, a szellemi és technikai fejlettség színvonalát tekintenők, azt kellene mondanunk : nem volt még egy ilyen korszak az emberiség történetében. Igen ám, de a szellemi és testi szükségletek jobb kielégítése egyúttal megnövesztette az általános igényeket is. Az igények kielégítése pedig matériális ellenszolgáltatást követel. A huszadik századtól, amely a múltba hanyatlott századtestvéreinek legjava alkotásait átvette és újabb intézményekkel gazdagította az emberi jólét tisztultabb formáit, kevesebb küzdelmet, több eredményt, kevesebb csalódást, több boldogságot vártunk. Valljuk be : kissé vérmesek voltunk, talán elbizakodottak is, azonkívül figyelmen kívül hagytuk az emberi természetben rejlő adottságokat, amelyek közül az örök elégedetlenség a legősibb vonás — és ez helyesen van igy, mert az elégedetlenség egyik legerősebb motora a munkának és a cselekvésnek. Bíztunk a békevágy és a békeszeretet diadalában, amelyet soha oly véresen nem csúfoltak meg, mint amikor tizmillió embert fegyver alá állított és egymás ellen hajszolt a világháborút felidéző nemzetközi könnyelműség és lelkiismeretlenség. Ezért az öngyilkos, öncsonkitó és önemésztő merényletért kegyetlenül fizetett a Béke meggyalázott géniusza: egész Euróvát belelökte a gazdasági anarchiába, az ínség farkasvermeibe a kínok poklába..."
Vissza