Magyar Uriasszonyok Lapja 1930. február 1.

Előszó

Részlet:
"Fekete ruhában, tört szemekkel, szomorú, arccal, fonynyadt rózsák elszállt illatával marcangolt szivükben, —• így járnak köztünk, így osonnak el mellettünk holt férfiak siratói, az özvegyasszonyok. Kit- a nászhónapok felhőtlen boldogságából ragadt ki a Végzet zord rendelése, ki az első szerelem édes gyermekével maradt itt, kit hosszú-hosszú házasélet meghitt légköréből vonszolt el a kegyetlen sorscsapás. Fiatalok és az érett asszonyiság delelöjére jutottak, többszörös családanyák és> az élet lefelé vezető lejtőjén botorkálok: egyformán szánalomraméltó, tépett lelkű, bizonytalan járású hajótöröttek, — oh ti szegény, szegény özvegyasszonyok. Láttalak benneteket gyermekkoromban, amint zokogva jöttetek anyámhoz, aki az hatos szavak egész kincseskamráját öntötte vérző sebeitekre és ti mégsem tudtatok megnyugodni, a könnyeitek nem tudtak felszáradni. Dermedt, hideg csodálkozás ült ki az arcomra: akkor még nem tudtam felfogni a ti nagynagy fájdalmatokat. Csak valami szörnyű igazságtalanságot éreztem, ami veletek történt. A gyermek mindig azt hiszi, hogy csak annak fáj valami, csak az hullatja a könnyeit, akit igaztalanul megbántottak. Titeket a Végzet bántott meg, az élet sebzett meg, —- ezt pedig' emberi erő jóvátenni képtelen. Láttalak később benneteket, szép fiatal özvegyasszonyok, mikor a háborít fúriái tomboltak és romboltak, mint ketrecükből kiszabadult fenevadak. Láttam, hogyan fagy le egyik percről a másikra bársonyos arcotokról az ifjúság mosolya, az élet friss lehellete, láttalak egyik óráról a másikra összeroppanni, meggörnyedni, cserepes szájjal, üveges szemmel, amint tehetetlenül ostromoltátok az irgalmas Eget és az irgalmatlan emberi gonoszságot. Sohasem fogom elfelejteni. És láttam azután a hivatalból-hivatalba, küszöbről-küszöbre vánszorgó, gyorsan elfonnyadt, hamar kifáradt özvegyasszonyokat, amint a lét brutális hatalmával harcolva, igyekeztek összekoldulni a mindennapit. Láttam tegnapi gazdagokat alamizsnáért esengeni, országos fényű nevek viselőit megalázkodni, mint esett szürke verebeket csontfagyasztó, kietlen télszakán. Irtóztató! . . . Özvegyasszpny .. . Már a Szentírás külön parancsot rendelt a támasz nélkül maradt nő védelmére. Aratás után, szüret után ne böngéssz földeken, -— úgymond a Biblia, — hadd legyen az özvegyeké és az árváké! Csak vad és félvad néptörzsek dobták martalékul az özvegyet a nyomornak, a véletlenek durva játékának. A civilizált társadalmak gyámolító kezet, megértő szivet nyújtottak feléje. Nemcsak az újabbkori alkotmányos jogszolgáltatás, hanem a középkori és a még régebbi patriarchális jogrend is különös oltalmat és kíméletes bánásmódot biztosított számára. Bízvást lehet mondani, hogy valamely országot annak a védelemnek a mértéke szerint lehet megítélni, amelyben az özvegyeket és az árvákat részesíti. A nyugati államok számtalan előnyt nyújtottak az özvegyeknek és ez az emberséges érzület lassanként áthatotta egész Európa szociálpolitikáját..."
Vissza