Magyar történet I-V.

Előszó

A SZERZŐK ELŐSZAVA
A MAGYAR történeti ismereteknek egyedüli forrásai hosszú időn át Bonfini és Istvánffy Miklós művei voltak. Hét-nyolc nemzedék merítette egész történeti tudását a két nagy humanista munkáiból, míg végre a XVIII. század tudományos törekvései új feldolgozásra adtak ösztönzést s ez idő óta minden emberöltő meghozta a magyar történet újabb és újabb összefoglaló feldolgozását. A XVIII. század elején Timon Sámuel, félszázaddal később Pray és Katona, a XIX. század küszöbén Engel és Fessler, Budai és Virág, a század derekán Szalay László és Horváth Mihály foglalták koruk szellemi színvonalának és tudományos törekvéseinek megfelelő egységbe egy-egy történettudós-nemzedék kutató munkájának részlet eredményeit. Majd a millennáris években Szilágyi Sándor vezetése alatt egész tudósgárda szövetkezett multunk történetének új feldolgozására s az egyes korszakok minden részletre kiterjedő monográfiáit sorozatba szedve, adták a magyar nemzet tízkötetes történetét az érdeklődő nagyközönség kezébe. Szalay József, Marczali Henrik és Acsády Ignác pedig kisebb keretben, de egységesebb felfogással dolgozták ki a magyar történetet. Mindezek a művek nagy haladást és eredményt jelentettek a maguk korában; új anyaggal és új szempontokkal gazdagították a tudást. Ma mégis mind elavultak s még Szalay László hatalmas szintézise is csak egy elmúlt korszak történetszemléletének, tudományos és irodalmi törekvéseinek monumentális emlékeként tud érdeklődést kelteni.
A millenniumi évek történetírói multunk sok fontos kérdését tisztázták s a részletproblémák egész sorozatának állandó érvényű megoldását adták, de saját koruk gondolatvilágának, érdeklődési körének és törekvéseinek szemszögéből nézték és dolgozták fel a magyar történetet. Olvasásuk ma oly hatást kelt, mintha a francia forradalmat és a nyomában kelt viharokat átélt nemzedék a forradalom előtt írt könyvekből tanulmányozta volna a mult történetét, könyvekböl, melyeknek felfogása és érdeklődési köre idegen volt tőle. Vissza