Magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény I.

Előszó

A magyar néptáncok iránti tudományos érdeklődés a reformkor idején került előtérbe, íróink, költőink (Csokonai, Berzsenyi, Arany), értelmiségünk nagyjai hamar felfedezték a Kárpát-medencei táncok alapvető jellegzetességét, a rögtönzést, melyben — a kor eszmerendszerének megfelelően — a magyar nép szabadságszeretetét látták kifejeződni. Szellemi élet ünk kiemelkedő egyéniségei a 18—19. század fordulóján megjelenő újstílusú néptáncokat (verbunk, csárdás) nemzeti tánctípussá emelték, amiket minden társadalmi osztály a magáénak vallott, azaz nemzeti önkifejezésére alkalmasnak talált.
A verbunk 1790—1830, a csárdás pedig 1830—1880 között élte népszerűségének csúcsát. A nemzeti zenei karakter megfogalmazása a verbunkból indul ki, s az első műtánckísérlet is (1804) a verbunkost választja témájául. Nagy gondot fordítottak például a német eredetű szó magyarosítására, népetimológiai szófejtésére, de a különböző javaslatokat (hadrász toborzó, táborozó) nem fogadta el a paraszti köztudat. A 19. század első felében ehhez a mozgalomhoz kapcsolódott egy modern igényeket is kielégítő, nemzeti társastánc kialakítására irányuló törekvés. Mintául a francia és lengyel kötött szerkezetű párostáncokat tekintették, de a később bekövetkezett elemi erejű csárdásdivat elsodorta e műtánckísérleteket. Az előtérbe kerülő táncmesteri tevékenység a mezővárosi és a paraszti közösségekben is terjesztette e táncokat, bár hatásuk csak ideiglenes volt, mert a parasztság csak motívumokat kölcsönzött e koreográfiákból és megtartotta kötetlen szerkezetű, szabályozatlan előadásmódú férfi- és párostáncait.
A magyar néptáncokról szóló első tudományos jellegű leírást 1843-ban Czuczor Gergely Szilágy álnéven jelentette meg az Atheneum folyóiratban. A verbunkot, a verbuválás szokását, a friss páros táncot és a pásztortáncokat nemcsak ismertette, hanem osztályozásukat is megkísérelte. Műfajilag elkülönítette a társasági, szórakozó funkciójú táncokat a művészi, színpadra állított táncoktól, bár a közöttük meglévő átfedéseket sem hallgatta el. Czuczort élénken foglalkoztatta a színházelmélet is (a Nemzeti Színház dramaturgja is volt egy ideig), így többször felvetette a néptáncok balettba való átültetésének lehetőségét is. Vissza