Magyar tájak I.

Előszó

"Magyar tájak..." Ismét egy vidéki kezdeményezés. Ezúttal Hatvan városa hallat magáról, vállalva azt, hogy kétévenként tájfestészetünk, grafikánk jeles mestereit, ifjú alkotóit együttesen felvonultatja.
Miért éppen Hatvan? S kinek szolgál a cél? Igaz, a képzőművészet terén különösebb hagyományai nincsenek a városnak. Perlusz Gyula született itt, s Hatvany Ferenc munkásságának egy része kötődik a településhez. Néhány esztendeje azonban - éppen a közművelődésben fújdogáló szelek nyomán - a város intézményei egyre több rangos kiállításnak nyújtanak otthont, egyre jobban működési terükbe kerül a látásműveltség fejlesztésének igénye. Gyűjteményes tárlattal szerepelt Hatvanban a vásárhelyi művésztelep, önálló kiállításon mutatták be Almási Gyula, Csohány Kálmán, Gulácsy Lajos, Fodor József, Erdős Péter, Moholy-Nagy László, Szabó Iván, Kurucz D. István, majd Gergely Tibor műveit. Most pedig, íme a "Magyar tájak", amely lehet hazánk körképe, természeti szépségeinek átfogalmazott megjelenése, s lehet ugyanakkor a műfajban dolgozó alkotóművészek erejének összemérése. Amivel az első mondatot befejeztem, abban rejlik a második miértre adott felelet. Kinek, minek szolgál kezdeményezésünk? Elsősorban a hagyományokban gazdag magyar tájfestészetnek, mely - mint önálló műfaj! - az utolsó egy-két évtizedben elszürkült, kicsit háttérbe szorult. Bizonyos szempontból érthető ez, hiszen a legújabb kifejezési törekvések hanyagolják a látványt, amely a tájfestés kiinduló pontja, nélkülözhetetlen alapja. Éppen ezért hiányos talán az első hatvani seregszemlén kiállító művészjelesek névsora is. Többen a "jegyzettek" közül elmaradtak, érezvén a távolságot szándékunk és jelenlegi munkásságuk között. Itt van azonban a természetelvű festészet, grafika élcsapata, derékhada, itt vannak a nyomukba lépők. S bár látásmódjuk, kifejezési stílusuk annyiféle, ahányan eljöttek, egy dologban megegyeznek: művészetük hitvallás az élet szépsége, a magyar föld szeretete, embert és társadalmat formáló ereje mellett. Vissza