Magyar szinműirók II.

Előszó

Kis drámák:
A tó:
Részlet:
Az öreg ur: A gyerekek hol vannak?
Az öreg asszony: Lementek fürödni.
Az öreg ur: Hányan vannak itt?
Az öreg asszony: Nyolcan.
Az öreg ur: De ez nem mind?
Az öreg asszony: Dehogy! Dehogy! Ezek csak a kicsik. Összesen tizenöt unokám van...

Az utolsó nap:
ELSŐ FELVONÁS
Pompás nyitott nagy loggia, árkádos folyosó húzódik végig ferdén a szinen és eltűnik jobbra egész elől egy sarok mögött, szinte mintha a nézőtérbe folytatódnék: és eltűnik hátul a középtől kissé balra a rámpával párhuzamosan beszögelő fal mögött. Jobbra elől nagy porta, nehéz biborfüggönyökkel, melyeket, ha a kibemenők előtt szétvonnak, belátni a terembe. Jobbra sátorszerű függöny, födél alatt szőnyegek, párnák, székek, kerevet és néhány alacsony törökös asztal...

A tanító:
Szoba. Egyszerű bútorok. A jobboldalon könyvespolc: könyvekkel és irkákkal megrakva. A baloldalon ruhaszekrény, melléje támasztva nádpálca. Középen asztal; rajta gyufatartó; körülötte székek. Egy nagy karosszék. Pamlag a balszögletben, közel a fenékfal egyik ablakához. A pamlag előtt kis kézimunka-asztal, jobboldalon ajtó, mely a szoba bejárata az udvar felől jövőknek. A baloldalon ajtó, mely a másik szobába vezet...

Pompeji utolsó éje:
Nyilt csarnok. Virágfüzérekkel diszitett oszlopok között a tenger és a háborgó Vezuv látszik. - Este. A termet fáklyák világítják be. Mámoros nők és férfiak hevernek szerteszét a nyugágyakon...

A kőfalon túl:
ELSŐ FELVONÁS
Történik a zárdakertben, amelynek hátterében nyitott templomajtó van. Május vége felé. A kert már bujazöld. Virágillat úszik a levegőben. Az ég egy kissé borult. Lányok járnak-kelnek a kertben. Sokszor megállnak és a messzeségbe néznek. Mindegyiknek kezében könyv, kötés, horgolás vagy hímzett csík. Csípőjükre hosszú láncon kézimunka-ollócska akasztva ... Többen a fűben ülnek ...

Viziók:
1. JELENET.
Az újságíró, Az orvos.
Az ujságiró kabátban, kezében kalappal a nagy olvasó asztal mellett áll és a képes prospektusokat böngészi. (Láthatólag vár valakire).
Az orvos (jobbról jön, az újságírót észrevéve, széles gesztussal feléje siet): Hohó! Isten hozta kedves barátom!...

Veronika tükre:
Veronika egy téli este zendült először s vallásos áhitat lendítette tollamat, hogy küzdelmekbe vittem lenge alakját. A szintelen események alján lappang a csoda: önkéntelenül merül fel a dolgok mélyéből, mint az ős principium, mely összefogja a világot. A középkor ébredt fel bennem, a magyar középkor, a kongó szavak s termetes periodusok, a határokon kergetőző sereg, belső hithőség és durva külszavak s nagyszerű mélángea a kis falvak fölé szakadó mondáknak, mit kósza dömések, bélpoklos koldusok hurcolnak szerteszét... Vissza