Magyar Szemle 2010. április

Fülszöveg

Az elmúlt nyolc év egyre kiterjedtebb és egyre mélyebb válsága szétverte a magyar gazdaságot, közigazgatást, majd minden ágazat működését, a korábban megingathatatlannak tűnő pártrendszert, a politikai és a közerkölcs rendszerét. Mindez egészében azt látszott bizonyítani, hogy a rendszerváltás jutott csődbe. Ám ez a rendszer 1998 és 2002 között működőképes volt. Még a Medgyessy-féle kampányszédelgés is beérte annyival, hogy pusztán „jóléti rendszerváltást" hirdetett. Sajátságos, hogy a rendszerváltás bukásáról szóló fejtegetések az MSZP-s kormányzás nyomán szoktak megjelenni. A balliberális kormányzás = elégedetlenség képlet új formulája: két balliberális ciklus = elégedetlenség a négyzeten. Ha e képlet igaz, márpedig aligha vonható kétségbe, hogy az, akkor nagyon is elképzelhető, hogy nem a rendszerváltás rendszere jutott csődbe (ahogyan azt kiváló elemzők többször is kimutatták), hanem a rendszerváltás rendszerének szocialisták által, a neoliberális eszmebuborék jegyében üzemeltetett mutánsa.E feltételezést igazolja magának a szocialista kormányzásnak és a mögötte álló pártnak a csődje. Ez a csőd nem egy, nem nyolc, még csak nem is húsz éve bármikor napirendre kerülhetett volna. Ez a csőd: genetikailag kódolt összeomlás, ami már akkor előrevetette árnyékát, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZMP képtelen megtalálni Kádár János utódját. Vagyis amikor világossá vált, hogy az MSZMP nem kommunista vagy szocialista, hanem kádárista párt volt (ahogyan a régiós állampártok általában nem eszmékhez, ideológiákhoz, hanem aktuális vezetőkhöz igazodtak). Vissza