Magyar Szemle 2006. április

Fülszöveg

1994-ben, a „patrícius" konzervativizmus veresége után úgy tűnt, hogy a rendszerváltozásra eredetileg kidolgozott posztkommunista forgatókönyv megvalósulhat: a „kettős hatalom" rendhagyó állapotának megszűnésével újra egy kézbe került a politikai és a gazdasági hatalom. A jobboldal egésze a „padlón" volt: sem az „úri középosztály" hagyományaira támaszkodó történelmi konzervativizmus, sem az utóbbitól idegenkedő, autentikus baloldali tradíciókat is ápoló, de a posztkommunista törésvonal által uralt erőtér jobb oldalára kerülő népi-nemzeti tábor nem tudott meggyőző alternatívát állítani azzal a „szocialista" és liberális elittel szemben, amely a kommunizmus mentális örökségére épített, méghozzá igen eredményesen. Ebben a nehéz helyzetben vállalkozott a jobboldal újjászervezésére a Fidesz - s igen jó politikai érzékkel úgy döntött, hogy nem az öröklött rendszer megváltoztatásának sziszifuszi munkájában felőrlődött, szélesebb bázis nélküli „patrícius" konzervativizmus feltámasztására tesz kísérletet, hanem új eszmei alapokon próbálja összefogni a jobboldal „mainstream" csoportjait. A fentebb alkalmazott disztinkciónkat követve: bár a Fidesz nem határozta meg magát konzervatívként (s erre volt is oka, mivel több nem konzervatív elemet is beemelt világképébe), tágabb értelemben mégis joggal minősíthetjük új elvi platformját, amelyben fokozatosan eltompult a párt kezdeti liberális karaktere, a „népi", („populista") konzervativizmus magyar változatának. Vissza