Magyar Szemle 1944. január

Előszó

Részlet a kötetből:

KORBÁN

Két év, 1941 és 1942 szellemi termését két hatalmas kötetben, több mint ezeroldalon bocsátotta közre Ravasz László, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.1 Legújabb művének bibliai eredetű címét az előszóban sajátmaga magyarázza meg: A korbán - távoli rokonságban az ókori görög világnak szintén szakrális jellegű chorégiájával - templomi ajándék volt, amit a hívő „tékozolva és boldogan" az oltárra tett. „Oltárra teszem én is szegényes művemet, - halljuk tőle a két kötet előszavában - de benne magamat, egészen és boldogan." A korbán lényegét magyarázza Ravasz László egyik, lelkészszentelésen mondott beszédében is: A korbán Istennek átadott ajándék. A korbánhoz - az Ószövetség felfogása szerint - akár étel, akár ital, állat, termény, föld, ember, senkinek sincs joga, csak Istennek. De Jézus megfordította az ószövetségi gondolatot és azt hirdette, hogy „ami Istené, az mindenkié és csak az lehet szent, ami a szeretet szolgálatában áll". Igy magyarázza meg a gyülekezeteikbe induló fiatal lelkipásztoroknak, hogy „a pásztori élet csak felajánlott élet lehet."
Ravasz László új köteteinek is leglényegesebb tulajdonsága, hogy egyetlen kivételtől eltekintve, az ezer oldalon egyetlen olyan sort vagy oldalt sem találhatunk, amely azután, hogy kézirat volt és azelőtt, hogy nyomtatott betű lett, közben élőszóban el ne hangzott volna templomi szószéken, előadói emelvényen, ünnepi lakoma fehér asztala mellett vagy a rádió mikrofonja előtt. Az imént említett kivétel egy levél részlete, amelyet Ravasz László betegágyából Teleki Pál miniszterelnökhöz írt 1940 szeptember 8-án, Észak-Erdély felszabadulásának napjaiban.
Ez a betegágyból írott levél Ravasz Lászlóban annyi nemzetpolitikai bölcseséget és tisztánlátást mutat, amit bármely felelős helyre került államférfiú is megirigyelhetne tőle. Alaptétele: Erdély társadalmának alkati egyensúlyát megváltoztatni nem szabad, világosan és ösztönösen megérti az erdélyi kérdés lényegét. Milyen bölcsen és milyen tiszta ítélettel látja, hogy Erdélyben a magyar és a román nép között nincs lényegesebb érzelmi ellentét, csak értelmük áll egymással szemben, mert a politikában egymással szembekerültek. A vonzódás természetes adottság, az idegenkedést kívülről kényszerítették rájuk vagy nevelték beléjük. A szászokkal fordítva áll a dolog, mert az érzelmi távolság igen nagy, majdnem áthidalhatatlan és itt inkább a két nép értelmisége találkozhatnék. Ravasz László az erdélyi életmodorban sok rugalmasságot és egyensúlyt vesz észre. Különösen fontos ez a nemzetiségi kérdés vezetésénél. A helyes nemzetiségi politika megválasztására és gyakorlati megvalósítására sokkal alkalmasabb a három erdélyi nemzet: a magyar, a román és a szász, különösen annak fiatalabb nemzedéke. A nemzetiségi kérdés kezelésében Csonka-Magyarország gondolkodásmódja a trianoni évek alatt merevvé és egyoldalúvá vált. Vissza