Magyar Szárnyak 1942. január-december

Előszó

Részlet a könyvből:

1943 a titáni küzdelmek esztendejének indul. A szűkszavú hadijelentések nem is érzékeltetik, hogy egy-egy sokszor ismétlődő szürke mondat: »hadműveleteink tervszerűen haladnak«, vagy »az ellenség nagy erőkkel végrehajtott támadásait feltartóztattuk és ellentámadással tért nyertünk«, meg »a légierő eredményesen avatkozott a földön folyó küzdelmekbe«, »légikötelékeink mélyen berepültek ellenséges terület fölé és eredményesen bombáztak hadifontosságú berendezéseket«, - mennyi rettenetes emberi erőfeszítést, mennyi egyéni hőstettet, bátorságot, elszántságot, önfeláldozást, lelkiismeretes kötelességteljesítést, akarást és lemondást jelent. Nem érzékeltetheti azt semmi szó! Amikor a harcos fegyverével küzdelembe dobja magát, egyéni tulajdonságaiban és fegyverzetének tökéletességében vagy töketlenségében a sors ítélete alá bocsátja nemzetének minden jó és rossz tulajdonságát. A »dies irae« zord szavai jutnak eszembe: »iudex ergo cum sedebit, quidquid latet adparebit; nil inultum remanebit«. A harcos testi és szellemi tulajdonságai jellemzik a fajt és családot is, amiből származik, a hagyományokat, amikben felnőtt, a társadalmat, amelyikben nevelkedett, nemzetének kultúráját, intézményeinek tökéletességét, vagy fogyatékosságait, amik a fiatal embercsemetét gondozták, védték, tanították, nevelték, edzették és a nemzeti sorsközösségbe bekapcsolták. A harcos fegyverzetének minősége, száma és hatékonysága pontosan mutatja nemcsak azt, hogy milyen fokon áll az ország ipara, hogy a munka frontján meg van-e a hozzáértés, a dolgoznitudás és akarás, hanem azt is, hogy meg volt-e azokban, akik az állam ügyeit intézték, a honvédelmi feladatok felismerése, hogy nyilt, józan és bátor tekintettel szembenéztek e a valóságnak, vagy pedig inkább az illúziók és jóreménységek rózsaszínű ködébe merültek a zord valóságok elől. Vissza