Előszó
Kedves Sportrajongó! Nosztalgiázni jó, márpedig egy ilyen kötet igazán alkalmas arra, hogy kissé visszarévedjünk a múltba. A magamfajta, sportban felnőtt ember szeret néha elmerengeni a régi szép időkön, belelapozni az elsárgult újságokba, kötetekbe. Nincs annál bizsergetőbb érzés, mint egy régi tudósítást, egy cikket átfutva, egy könyvbe beleolvasva újból átélni a régi emlékeket egy-egy sikerről - de szép is volt, tán igaz se volt. Szerencsére, itt van nekünk a Magyar sportévkönyv, amely újból és újból tanúsítja: bizony, igaz volt. Sehol másutt nem találjuk meg az eredmények ennyire precíz gyűjteményét, ráadásul az Aréna 2000 Kiadó munkatársai a megszokott magas színvonalon gondoskodnak róla, hogy ne csupán számtengerben ússzék az olvasó, de igazán érdekes írások idézzék fel számára az adott esztendő legérdekesebb, legcsodálatosabb és legszomorúbb történéseit. Noha egy olimpiát követő évben szinte automatikus a visszaesés, fiaink és lányaink újfent kiváló eredményekkel örvendeztették meg a sportrajongókat: az olimpiai számokban 6 arany-, 9 ezüst- és 12 bronzérmet szereztek a különböző világbajnokságokon (az Eb-ken 4-9-5 volt a mutatónk). Ahogy megszoktuk, jól szerepeltek kajakosaink, kenusaink, evezőseink, cselgáncsozóink, igen eredményes vb-t zártak birkózóink, és Vörös Zsuzsanna sem okozott csalódást. Két kiválóan teljesítő csapatsportágunk megint emlékezeteset alakított, kézilabdás lányaink az új kapitány keze alatt valósággal szárnyaltak, s bár a vízilabdás fiúk ezüstérmei miatt már-már elhúztuk a szájunk szélét, a pólós hölgyek kitettek magukért. Ugyanitt, Montrealban ismét meglódulni látszott régi sikerágazatunk. Cseh László megmutatta, hogyha a lába rendben van, akkor a világ egyik legjobbja, míg ha pekingi „szemüveggel" nézzük világbajnoki érmeit, reménykedhetünk, a kevésbé aranyos 2004-es olimpia után a kínai fővárosban ugyanúgy remekelnek majd úszóink, mint tették 1988 és 2000 között. Egyébként igazán nagy dolog, hogy még mindig ennyi minden sikerül sportolóinknak. Miközben itthon nem igazán javul a versenysport helyzete, legnagyobb riválisainknál mind nagyobb áldozatokat hoznak a jobb eredmények elérése érdekében. 1948 és 1992 között minden egyes olimpián (1984-et nem számítva) a legjobb tíz között szerepelt Magyarország az éremtáblán. 1996-ban kiszorultunk a tíz közül, Athénban pedig a 13. helyen zártunk - és még így is igen büszkék lehettünk sportolóinkra. Az előttünk állók, de a mögénk szorult tiz-tizenkettő ország is jóval többet költ a sportra. Így vagy úgy, a magyar sport többre hivatott, versenyzőink tehetsége, edzőink kivételes tudása nemzeti kincs, amelyet becsben kell tartani. A 2005-ben fennállásának 110. évfordulóját ünneplő Magyar Olimpiai Bizottság azon igyekszik, hogy saját erejéből, érdekérvényesítő képességét latba vetve minél nagyobb támaszt adjon az ország egyik sikerágazatának. És bízom benne, hogy a tehetség, a tudás, az elszántság elég lesz ahhoz, hogy a jövőben is olyan eredmények szülessenek, amelyeket böngészve újból hevesebben ver a szívünk, megnedvesedik a tenyerünk.
Vissza