Magyar-spanyol zsebszótár

Előszó

Tudnivalók. Kiejtés. A spanyol szók kiejtése (szögletes zárójelben) csak akkor van megadva, ha a szó olvasása valamikép eltér a magyar olvasási szabályoktól. Csak az a betűt nem szabad spanyol szókban magyaros a-nak olvasni, hanem mindig rövid á-nak, mint a német man, hat, daB szókban. Az -ar, -al végzetben, ha az illető szó mellett helykímélés céljából nincs megadva a kiejtés, az a hosszú á-nak ejtendő (ár, ál). A vastagon nyomott e, magánhangzó előtt és az -er, -el végzetben hosszan ejtetett magyar e hangot jelez.
A magyar hangoktól eltérő spanyol hangokat dőlt betűkkel irtuk át. És pedig: 1) b olyanféle mint a magyar v, de kiejtésénél a két ajak érintkezik egymással, mint mikor magyar b-t ejtünk. Aki nem bírja eltalálni, ejthet b-t; 2) ch: úgy ejtik, mint a német ch-t ezekben a szavakban, Bach, doch stb. Tehát erős torok-h-hang; 3) d gyengén, kissé nyitott fogsorral ejtett d hang, amelynél a nyelv nem nyomódik erősen a felső fogakhoz, és ezért selypített z-féle hangja van. A szó végén csaknem egészen néma; ebben a könyvben nem jeleztük. 4) sz selypített sz hang, amelynek kiejtésénél a nyelvet a két fogsor közé tesszük. Délamerikában rendes sz-nek ejtik. 5) a lj hangcsoportot a Délamerikaiak j-nek ejtik; a helyes kiejtése olyasféle, mint ebben a szóban: vallja. 6) a v epúgy ejtendő, mint a b jel, tehát b-ajakállásban hangoztatott v-nek. Hangsúly. Általános szabály az, hogy magánhangzóra végződő szóknál az utolsóelőtti mássalhangzóra végződőeknél (ha a mássalhangzó nem n vagy s) az utolsó szótag hangsúlyos. Az ettől a szabálytól eltérő hangsúlyozást a spanyol helyesírás is jelzi, és pedig ékezettel (pájaro, andén) Ez a szótár a hangsúlyt vastag nyomással jelzi minden olyan esetben, valahányszor nem az utolsóelőtti szótagra esik. Vissza