Magyar Sakkvilág 2016. február

Előszó

Eddigi életem folyamán számtalan fiatal játékost hoztam fel nulláról egész magas szintre, és sok iskolással, illetve a felnőttkor kezdetén járó emberrel sikerült megszerettetnem a sakkot. a minap azonban jelentkezett nálam egy nyugdíjas hölgy, aki elmondta: a hat- és nyolcéves unokája sakkot tanul, ő azonban a figurák neveit sem tudja, viszont szeretne időnként játszani velük. Elvállaltam, mert érdeket a kihívás, vajon mit lehet kihozni egy ilyen helyzetből.
Óvatosan indultunk neki a munkának, mert egyikőnk sem volt biztos abban, hogy egyáltalán megérti-e, bírni fogja-e a napi egy-két órás sakkoktatást. Úgy tekintettem rá, mint egy átlagos kezdőre: átvettünk egy rakás olyan egyszerű és az egyes figurák menetmódját jól szemléltető játékot, amelyeket általában igazi kedvcsinálónak szánok minden kezdő számára. A második alkalommal eljutottunk oda, hogy észre sem vette, de már a harmadik óra is elrepült a temérdek játékkal, sőt már ismeri a matt fogalmát is, és az óra végén mindkettőnk meglepetésére önállóan sikerült megoldania egy egyszerű mattfeladványt.
Tetszik ez a mindenre nyitott hozzáállása, és teljesen biztos vagyok abban, hogy picit sem fenyegeti az öregeket sújtó időskori elbutulás. Ugyanis ahogy a test folyamatos kondícióban tartása, a rendszeres mozgás lassítja a test elöregedését, ugyanúgy az agy állandó tornáztatása rendkívül jótékony hatással van az elme frissen tartására. Ezért van az, hogy a sakkozók között szinte kizárt a fenti népbetegség, s ha már csak ezért játszunk pár partit, vagy oldunk meg időnként néhány feladványt, már megérte. Az egyén számára ez a siker akár egy olimpiai bajnoki címmel is felérhet. Vissza