Előszó
Részlet a könyvből:
Ürességét pihegi az állomás.
Alighogy előkéklik az ég, újabb felhők nyomakodnak a város, a pályaudvar fölé. Rövid szélroham után megered az eső, kezdetiben apró szemű, majd...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Ürességét pihegi az állomás.
Alighogy előkéklik az ég, újabb felhők nyomakodnak a város, a pályaudvar fölé. Rövid szélroham után megered az eső, kezdetiben apró szemű, majd pálcás suhintással veri végig a házak tetőzetét, a peront, a vagonokat, a piszokba merült talpfákat, a talpfák között lapuló kövecseket.
Az esőverést tisztulás inti csöndre. De ez a csönd csak arra jó, hogy kihallatszódjon mögüle a pályaudvar, a vagonsorok szokatlan némultsága. Az állomásra igyekvő villamosok, autóbuszok zaját feltartóztatja a némultságra felvigyázó szél.
A harmadik vágány szerelvénye alig észlelhető rángással jelzi: nehezen viseli a szótlan veszteglést.
Megürült csönd.
Hirtelen sercegés karcolja fel a levegőég csöndjét: A harmadik vágányról szerelvény indul... Indul... Ind...
Aztán megint ürességét pihegi az állomás. A peron párolgásából kerekes koffert röptető alak magaslik elő, homloka, arca merő veríték, kabátja szárnyakká terülve követi, egyenesen a veszteglő szerelvény felé tart, baljában a koffer fogantyúja, jobbját integetésre emeli, várjon, várjanak, lebegi karjával...
Vissza