Előszó
1991. novemberében ideiglenes tananyagként megjelent tulajdonjogi jegyzetünk előszavában ezt írtam: „Ezt a jegyzetet a felgyorsult idő kényszere szülte. Társadalom gazdasági viszonyainkban, így különösen tulajdoni viszonyainkban ugyanis nagyarányú és gyors változások mennek végbe. Tankönyvet viszont - tulajdonjogit is - csak a változások csendesültével, a változásokat elindító és megvalósító jogalkotás letisztulása után, az elméleti és gyakorlati tanulságok leszűrésével szokás írni. A tulajdonjog esetében azonban ilyen kivárásra nincs mód. Az eddigi tulajdoni rend már nem tanítható, az új pedig még a zajos forrás állapotában van. Tanítani pedig kell. Ilyenkor a célszerűnek tűnő megoldás, menteni, ami az eddigi tananyagból menthető, visszanyúlni a régebbi idők klasszikus magánjogának olyan értékeihez, melyek nemcsak a jelen változó körülményei közt, de a jövőre nézve is értéket jelentenek, és a múlt tapasztalataira tekintettel felvázolni a jövő lehetséges körvonalait. A részletek kimunkálását a holnapra kell halasztani." Ezek a bevétető gondolatok másfél év elteltével is aktuálisak. A történelem órájával mérve ennyi idő egy múló pillanat csupán. Ez a másfél év nekünk is csak arra volt elegendő, hogy
a) újragondoljuk a tulajdon intézményének alapvető kérdéseit és
b) a tulajdonjogi tananyaggal szemben támasztott új követelményeket;
c) feldolgozzuk hatályos jogunk legújabb és viszonylag tartósnak ígérkező tulajdonjogi rendelkezéseit;
d) kitekintsünk a fejlett Európára, különösen a magyar jogra hagyományosan nagy befolyással bíró német jogterületekre.
Mindezek alapján úgy ítéltük meg, hogy a vagyonjog alapjogviszonyait tárgyaló tananyagban célszerű visszatérni a tulajdonjognál tágabb, hagyományos - ám korszerű tartalommal bíró - dologi jogi felfogáshoz. A dologi jog egészének kézikönyvszerű részletességgel történő feldolgozására azonban - az idő rövidségére és a terjedelmi korlátokra tekintettel - nem volt mód, de ez emellett nem is lett volna célszerű. Egyrészt azért, mert a dologi joganyag egésze „képlékeny" állapotban van, másrészt mert a jogászképzés egészének tantárgyi struktúrájában (ami szintén változik) szétszórva található. Ezen körülményekre tekintettel munkánkat legfeljebb a dologi jog vázlatának tekinthetjük (utalva erre a címben is).
A jegyzet megírása során nagymértékben támaszkodtunk:
- Világhy Miklós és Eörsi Gyula 1965-ben írt tankönyvére és ennek alapján Világhy 1977-ben átdolgozott tulajdonjogi jegyzetére;
- Sárándi Imre 1981-ben írt tulajdonjogi jegyzetére;
- a Polgári Törvénykönyv 1992-ben megjelent magyarázatának I. kötetéből a tulajdonjogi fejezetekre, melyeknek szerzője Petrik Ferenc, a Szladits Károly által szerkesztett és 1942-ben megjelent Magyar Magánjog V. kötetére, melyben a tulajdonjogi rész szerzője Kolosváry Bálint, a korlátolt dologi jogokról szóló rész szerzője pedig Nizsalovszky Endre;
- Fritz Baur német dologi jogi tankönyvére és annak Jürgen F. Baur és Rolf Stürner által átdolgozott 16. kiadására;
- Helmut Koziol és Rudolf Welser osztrák polgári jogi tankönyvére; - Helmut Coing kétkötetes európai magánjogtörténetére;
- továbbá az elmúlt évtizedek rendkívül bőséges tulajdonjogi szakirodalmára.
Vissza